– Sosem titkolta, hiányzik Önnek a rádiók különleges világa. Ez annyira kínzó hiány volt, hogy ezért vállalta el azt, hogy hatvanhatod magával szerzõként jegyez egy fejezetet a Magyar Rádió rendszerváltás körüli történetét feldolgozó könyvben?

– Kár tagadnom, hiányzik a rádiózás. Újságíróként indultam, jelenleg televíziós vagyok, de a mai napig rádiósnak érzem magam. És ez még akkor is igaz, hogy utoljára 2009-ben vezettem mûsort az éterben. Számomra ez egy sosem múló szerelem, a rádió nevû nõ valamit nagyon tud. A könyvben való részvételt ugyanakkor nem emiatt vállaltam. Egy régi rádiósok által alakított zárt Facebook-csoportban merült fel az ötlet, mindenki írja le röviden, mit is jelentett számára a Magyar Rádió. A már Kanadában élõ Orosz József rám írt, hogy jó lenne, ha én is leadnám a magam fejezetét, így egy délelõtt alatt megírtam a magam három-négy oldalát, és feleségem, Zsanett, mint elsõszámú minõségellenõr rábólintott, hogy tetszik, el is küldtem.

– Megjelenés elõtt látta a volt kollégák memoárjait?

– Néhányat igen, mert több fejezet felkerült a már említett zárt csoport közösségi oldalára. Ezeket olvasva tudhattam, hogy megtisztelõ társaságban, színvonalas, olvasmányos könyvben lettem másik hatvanöt ember szerzõtársa. Büszke vagyok mind a Magyar Rádióban eltöltött idõkre, mind pedig erre a kötetre is.

– Miért váltott annak idején? Miért nem maradt meg újságírónak is, hiszen a már megjelent kötetei egyértelmûen igazolják, nem szedett sosem fogalmazásgátlót…

– Nem volt más lehetõségem, mert egyszerûen kirúgtak az akkori Népsporttól, ahol kezdõ újságíróként dolgoztam, mert az egyik cikkem nem aratott tetszést az akkori állampártnak… Ki tudja, hogy miért, de ezután egyszerûen nem tudtam elhelyezkedni az írott sajtóban. Az akkori rádióban kezdtem el külsõzni, aztán az egyik nap kitettek egy felhívást a Pagoda melletti faliújságra, hogy a nyugati kereskedelmi adók mintájára nemsokára induló Danubius rádió próbafelvételt hirdet. Felmentem a 37-es stúdióba, és az elsõ magyar nyelvû adásnapon én is ott lehettem az éterben.

A mai napig rádiósnak érzi magát, és ez még akkor is igaz, hogy utoljára 2009-ben vezetett mûsort az éterben    Fotó: 10perc.hu

– A Danubius aztán annyira bejött, hogy a saját mûsora mellett a tulajdonosi körbe is bekerült, sõt, a szakma tetejére, a program- és hírigazgatói székbe is beleülhetett. Ezek az évek jelentették a csúcsot?

– Egészen meseszerû évek voltak ezek. Az akkori törvényeknek megfelelõen a külföldi tulajdonosok mellett magyaroknak is lenni kellett annál a rádiónál, amely országos frekvenciára pályázott. Így kerültünk mi négyen, Boros Lajos, Rókusfalvy Pál, Buza Sanyi és jómagam a tulajdonosok közé. Mi voltunk a kisebbségi tulajok, akikre viszont nagyon komoly szakmai feladatok vártak. Én voltam az egyik elsõ országos lefedettségû kereskedelmi rádió program- és hírigazgatója. A Danubius az alfája és omegája volt az akkori rádiózásnak.

– Hány helyen vállalt összesen valamilyen úttörõ szerepet, hány helyen kezdett el valami újat?

– Mindig is azt vallottam, hogy valami újat csinálni, az utolérhetetlen kihívás, öröm. A Danubiuson kívül ott voltam, amikor elindult a Sport Tv, megalapítottam és mûködtettem az elsõ magyar rock- és sportrádiót, a Pont FM-et,  a rendszerváltás körül egy ifjúsági hetilapot indítottunk, enyém volt az egyik elsõ zenei producer iroda,  de felejthetetlen három esztendõt töltöttem el az elsõ zenei televízió, az A3 zenei és programigazgatójaként, és vélhetõen nem kell szégyenkeznem amiatt sem, amikor a Budapest Rádiót próbáltuk megmenteni.

A Danubius az alfája és omegája volt az akkori rádiózásnak Rónai Egon szerint     Fotó: 10perc.hu

– A másik nagy szerelme a sport. Noha évtizedek óta nem tud meglenni valamilyen mozgás, sporttevékenység nélkül, kicsit meglepõdve hallottam, egy ideje mintha kerülné az edzõtermeket. Miért?

– A sport tényleg gyermekkorom óta jelen van az életemben mozgás nélkül nem is tudnám elképzelni az életemet. Amikor sportolok valamit, nem szoktam fájlalni semmimet, de ha kimaradnak az edzések, azonnal tudom például, merre is van a derekam. Nos, ma már azt is tudom, hogy a térdemet hol keressem. Egy társasági focimérkõzésen sérültem meg, amit mûtéttel lehetett csak rendbe hozni.   Sokan mondták, ne izguljak, hiszen bár nagyon fáj a mûtét elõtt, de utána egyre kevésbé fogom ezt érezni. Ez volt az elsõ operációm a hároméves koromban történt mandulamûtét óta, de én a kivételek közé tartozom nyilván: a mûtét után is fáj… Egy pénteki nap feküdtem a sebészkés alá, de hétfõn már autóba ültem, és este mûsort vezettem. Egyszerûen nincs türelmem ahhoz, hogy fekve gyógyuljak, meg nyilván a szakmámat is túlzottan szeretem ehhez. Na meg a gyógytornász helyett az edzõterembe mentem. Maradjunk abban, a legújabb terv az, hogy tavasszal visszatérek a sportpályára. Muszáj felépülnöm, mert, hogy nézne ki az, hogy a fiatal feleségem mellett csak botorkálok.

– Nagy focirajongóként és meccsrejáróként mi a véleménye az elmúlt évek sportpolitikájáról? Elsõsorban természetesen a labdarúgásra gondolok.

– Egy biztos, 2016-ban talán mindenki megtapasztalhatta a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplésekor, hogy a labdarúgás társadalmi hatása lényegesen erõsebb, mint a többi sportágé. Noha kétségtelenül jobb érzés a családdal a modern stadionokba kimenni, azt vallom, a befektetett pénz és az eddigi eredmények, dacára az elmúlt évek válogatottbeli és klubsikereinek, egyszerûen nincsenek párhuzamban egymással. Hiszen az állam a beavatkozásával olyan településeket emelt fel, aminek semmilyen komoly futballtörténelme, hagyománya és közönsége sincsen, ugyanakkor olyan nagyvárosi focihelyszínek, csapatok tûntek el csak azért, mert politikailag nem tartoztak a kormánypártokhoz, amelyek nélkül nem igazi a magyar labdarúgás. Hosszútávon ez nem tartható, és visszaüthet, hogy egy-két kiemelt klub nem piaci alapon mûködve idõlegesen sikereket ér el. Ha valamikor kormányváltásra kerül sor, meg fog ez a helyzet változni, és ez bizony komoly gondokat okozhat majd.

A sport tényleg gyermekkora óta jelen van az életében, mozgás nélkül nem is tudná elképzelni az életét    Fotó: 10perc.hu

– Ennek azért, valljuk be, már most is vannak látható, hallható jelei.

– Pedig a sportot nem lehet majd akkor sem magára hagyni, ha megfordul a politikai széljárás. Meg kell találni minden rendszerben azt, ami jó és hasznos. Például alapjaiban a sport TAO-val is egyetértek, sõt, még a nemrég megszüntetett kulturális TAO- támogatást is visszahoznám. Mondjuk annyi különbséggel, hogy valódi teljesítménnyel lehessen támogatásra pályázni.

– Rengeteget dolgozik, így ez az oka annak, hogy az interjú kötetek szerelmeseinek most le kellett mondania a Húzós címû könyvsorozat hatodik részérõl?

– Nem, idén rólam jelent meg egy könyv, Pungor András írta, illetve a Magyar Rádióról szóló kötetbe is írtam egy fejezetet. Úgy éreztem, most nem aktuális a Húzós hatodik része. A televíziós mûsor adta az ötletet, hogy az ott elhangzó interjúkból lehetne izgalmas könyvet csinálni. Maga a mûsor mindmáig rendkívül kedvelt, a 10. évadánál tartunk. Összesen több mint hatszáz portré került eddig képernyõre, amibõl úgy százötven jelent meg eddig nyomtatásban. Lehetne akár egy a hatodik kötet is,akkor az  2021 szeptemberében jelenhet meg. De van egy álmom, egy regény. Nem is igazán az enyém, hanem az édesapámé. Megtaláltam ugyanis az általa befejezetlenül hagyott regényt, átnéztem a teljes kéziratot. Az õ életét én írnám meg, és ebben vendégszövegként használnám az õ papírra vetett gondolatait. Nem tudom, mikor jut erre idõm, de egy biztos, megírom.

– Tény, nem lehet sok ideje a regényírásra, hiszen munkával el van látva becsülettel…

– Õszintén remélem, hogy az ATV legalább olyan hosszan tervez velem, mint ahogy én vele. Nagyon komoly szakmai feladat az Egyenes beszéd, amit a reményeim szerint sikerül is irányban, középen tartani. Mindenesetre erre utal az, hogy a kormányoldali nézõk szerint túl kritikus a mûsor a kormányzattal, míg az ellenzékiek meg azt mondják, túl kritikus az ellenzékkel. És ez nagyjából azt mutatja, hogy minden a helyén van.

– Nincs is irigylésre méltó helyzetben, hiszen a politikai paletta minden szegletébõl érkeznek a vendégei. Nincs egyik oldalról sem olyan elvárás, hogy esetleg errõl vagy arról ne kérdezzen?

– Az a normális és fontos értékmérõ is, hogy hozzánk mindenki eljön, nekem meg lényeges, hogy azt kérdezhetek, amit akarok, és persze ami szerintem a nézõket is érdekli. Nem játszok szerepet, soha nem voltam erre hajlandó. Ráadásul meggyõzõdésem, hogy a hamisságot a nézõk is azonnal észrevennék. Szerencsém van azért is, mert az ATV vezetõi úgy hagynak dolgozni, ahogy én jónak és tisztességesnek látom. Nyilván ez köztünk a közös többszörös.

Van egy álma, egy regény     Fotó: 10perc.hu

– Mi történik, hogy olyan emberrel kell interjút készítenie, akit a háta közepére kíván?

– A szerkesztõkkel mindig közösen válogatjuk a témákat és a vendégeket. Nem az én szimpátiám számít, ha van hírértéke az adott ügynek, embernek, akkor ott ül este velem szemben a mûsorban. Ha kigyullad a piros lámpa, elindul az élõ adás, minden korábbi benyomásom eltûnik, akkor csak a jelen idõ számít.

– Szinte ismeretlen fogalom az életével kapcsolatban az a szó, hogy tipikus. Lásd öt gyermekes apuka…

– Érdekes, hogy bár tényleg nem jellemzõ talán az öt gyermek, de soha, senki sem tett még erre megjegyzést. Így van jól, nagy család, sok gyerek, állandó ricsaj. Büszke vagyok rájuk, a kapcsolatom is nagyon jó velük, igaz, mindannyiukhoz más és más kézikönyv kell. Sok remek percünk van, és azokat meg kell becsülni. Szívet melengetõ volt azt látni, amikor a nagyfiam tanította a kistestvérét biciklizni. Az ilyenek örökre bevésõdnek az lelkünkbe. Sajnos a nagyok nagyon nagyok lettek hirtelen, manapság már ritka az a pillanat, amikor mind a heten otthon vagyunk, ha mégis összejön, azt valóságos ünnepként fogom fel.

– Valamelyikre illik az, hogy tiszta apja?

– Nem látom, és nem is keresem egyikben sem saját magamat. Különben is, minden életkorban változik ez. De egyáltalán nem gondolom azt, hogy a klónomnak kell lenniük. Menjenek a saját útjukon, csak aztán találják is meg a valódit. Szeretjük egymást, és nincs szeretet-verseny.