A PLoS Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerint naponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát 50 év felett. A BBC-n megjelent kutatási anyag szerint a tudósok 8 ezer brit köztisztviselõ egészségügyi állapotát és alvási szokásait követték nyomon kikérdezéssel, egyes esetekben pedig alvásfigyelõ okosórák használatával.
Összesen húsz éven keresztül figyelték, hogy a résztvevõk közül kinél alakult ki valamilyen krónikus betegség, például cukorbetegség, rák vagy szívbetegség. Kiderült, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, és a nem megfelelõ mennyiségû alvás is intõ jel, sõt kockázat lehet.
Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki. Ugyanakkor egyértelmû, hogy azoknak, akik 50 éves koruk körül naponta 5 órát vagy annál kevesebbet aludtak éjszakánként, 30 százalékkal nagyobb eséllyel lett valamilyen egészségügyi problémájuk, mint azoknak, akik napi 7 órát aludtak.