Az ESET IT-biztonsági cég a károk megelõzésére azt tanácsolja, akkor se osszanak meg túl sok információt az interneten, például a Facebookon vagy az Instagramon a felhasználók, ha segíteni akarnak másoknak vagy ha a jó szándék vezérli õket. A kiberbûnözõk ugyanis minden eddiginél kreatívabb stratégiákkal próbálnak adatokat szerezni, illetve megfertõzni az eszközöket rosszindulatú szoftverekkel.
A biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó cég a kockázatokról közölte, gyakran felmerülõ téma a közösségi médián történõ túlzott kitárulkozás, hiszen a munkával kapcsolatos információk részletekbe menõ megosztásával akaratlanul is veszélybe sodorhatják magukat és a munkáltatókat az emberek. Például, ha fényképeket osztanak meg a munkahelyükrõl, az lehetõvé teheti a potenciális támadók számára, hogy jól megismerjék a terepet.
Kockázattal jár az irodai fotók megosztása is, beleértve a home office képeket. Ezek a fotók kiemelt népszerûségnek örvendenek a közösségi médiában, mivel az emberek szeretik megosztani, hogyan és milyen környezetben dolgoznak.
Azonban ezek a fotók túlságosan is árulkodók lehetnek. Érdemes szemügyre venni például, hogy mi látszódik az asztalból, hiszen egyetlen fotó bizalmas információk tárházát jelentheti.
Az asztalon például olyan dokumentumok is feltûnhetnek, amelyek a munkáltató szellemi tulajdonát képezik, esetleg vállalati titkot lepleznek le, egy cetlin szerepelhet a munkáltató belépési azonosítója, a számítógép képernyõjén egy ügyfél bizalmas adatai. Ez adatvédelmi jogszabályokat is sérthet, ami súlyos szankciókkal jár a munkáltatóra nézve.
Az ESET szerint a legkézenfekvõbb megoldás eleve nem is posztolni a munkaasztalról képet, ha azonban mégis, akkor a felhasználó a fotó készítése elõtt távolítsa el a biztonsági kockázatot jelentõ információkat az asztalról.
A közlemény szerint kockázatot jelent az is, ha a munkavállalók magáncélra használják a céges eszközöket, s bár a vállalatok engedélyezhetik ezt, ez nem jelenti azt, hogy a felhasználók bármit megtehetnek.
A szintén IT-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. a kibertámadások elkerülése érdekében azt tanácsolja, hogy a felhasználók rendszeresen frissítsék az eszközeiket, illetve térképezzék fel a népszerû közösségi médiaplatformokon, például a Facebookon vagy az Instagramon elõforduló leggyakoribb átveréseket, mivel ha áldozatul esnek egy adathalász kísérletnek vagy rákattintanak egy ártalmas linkre, az egész vállalati rendszert kiteszik a zsarolóvírusok, kémprogramok vagy más típusú kártevõk támadásainak.
Az ESET szerint folyamatosan ellenõrizni kell az adatvédelmi beállításokat is, a kiberbiztonsági szakértõk szerint ezeket a lépéseket célszerû az egész online jelenlét során rendre alkalmazni, nem csak a munkahelyi posztokkal kapcsolatban.