Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevû uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nõk által vezetett induló és innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett start-upokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni.
Az uniós bizottság indoklása szerint a célzott támogatást biztosító uniós program indítására azért volt szükség, mert az innovatív start-up vállalkozásoknak csak 15 százalékát alapították kizárólag nõk.
A nemek között az innováció területén tapasztalható különbségeket kívánja mérsékelni a kezdeményezés - közölte az uniós bizottság kedden.
A program 75 ezer euró (mintegy 26,6 millió forint) összegû vissza nem térítendõ pénzügyi támogatást kínál a nõk által vezetett induló vállalkozásoknak, amelyek ezen túlmenõen coaching és mentorálási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek az Európai Innovációs Tanács (EIC) programjában.