Nagyjából bruttó 50 milliárd forintos költség jelent meg a világbajnokság közbeszerzéseinek lebonyolításáért felelõs Nemzeti Rendezvényszervezõ Ügynökség honlapján. Továbbá körülbelül bruttó 20 milliárdos állami támogatást kapott a sporteseményt szervezõ Budapest 2023 Zrt. azóta, hogy a fõváros elnyerte a rendezés jogát. Így a budapesti atlétikai világbajnokság teljes költségvetése 70 milliárd forintra rúghat.
A költségvetés számottevõ részét a televíziós közvetítés gyártási költsége, a vb kommunikációs kampánya, a versenyzõk, a technikai stáb és a média, a 400 ezer nézõ kiszolgálása, valamint a vb gyõzteseinek járó pénzdíjak teszik ki írja a Magyar Nemzet. Azonban jelentõs közvetlen és közvetett bevételekkel is kalkulálnak a szakértõk.
Ehhez jön hozzá a stadion építésének összköltsége. Jelenleg mindez meghaladja 246,5 milliárd forintot is a Nemzeti Atlétikai Központ bekerülési költsége. Legalábbis utoljára ez az összeg szerepel a Magyar Közlönyben.
A sportrendezvény közvetett gazdasági hatását 59,5 milliárd forintra becsülte a PwC hatástanulmánya a pályázat idején, de ez az érték azóta jelentõsen megnõtt a világjárvány és az infláció következtében.
Eddig 77 országból vásároltak jegyet vagy bérletet a világbajnokságra. A résztvevõk és a külföldi szurkolók várhatóan több mint 200 ezer vendégéjszakát fognak tölteni az országban. A PwC szerint a vende?gek nagyjából 8,3 millia?rd forintot ko?lthetnek Magyarországon. Emellett jegyértékesítésekbõl 1,5-2 milliárd forint várható, plusz néhány százmillió forint szponzorációból.