Haladva tovább a Lenini úton, nekünk az EU a hibrid, de legfõképpen az elektromos autózást jelölte ki. Anglia azonban már nem tagja a közösségnek, így õk álmodhatnak nagyot, már ami a lóerõket és a hengerûrtartalmakat illeti. És álmodnak is, az új Land Rover Defender 5.0 V8 szöges ellentéte annak, amerre az Unió halad.
Nincs olyan akadály, amit ne küzdene le az új Defender Fotó: Land Rover
A racionalitás csíráját is nélkülözi ez autó, de pont ezért ígérkezik rendkívül élvezetesnek. Az 5,0 literes, kompresszoros V8-as benzinmotor iszik, mint az állat, megzavarja a nyugalmunkat, s a környezetünknek sem barátja, vagyis kell! A motor 525 lóerõs, 625 Nm a nyomatéka, álló helyzetbõl 5,2 másodperces alatt gyorsul 100 km/órára, 240 km/óra a végsebesség és mindehhez gyári norma szerint 14,5 literes átlagfogyasztás társul, ami a valóságban inkább közel van a 20 literhez.
Álló helyzetbõl 5,2 másodperces alatt gyorsul 100 km/órára Fotó: Land Rover
A csúcsmodellhez csúcsfelszerelés jár: az utastérben speciális, betétes bõrülések, Alcantara kormánykerék és krómozott váltófülek vannak, az eddigi 10 colos képernyõ helyett mostantól 11,4 colos is kérhetõ, a légzsák fedele bõrözött, és az utas elõtt húzódó kapaszkodót is feketére festették. Kívülrõl a selyemfényû védõfólia-borítás, a kék féknyergekrõl, a kétszer két kipufogóról, s az egyedi, 22 colos felnikrõl ismerhetjük fel a legdrágább Defender sorozatot.
Gyári norma szerint a modellnek 14,5 literes az átlagfogyasztása, ami a valóságban inkább közel van a 20 literhez Fotó: Land Rover
A Land Rover Defender valódi terepjárója, nem városi divatcikk, a világ egyik legkomolyabb 4x4-es autója, amelynek elsõ generációjából 1948 és 2016 között több mint 2 millió darab kelt el. Két éve, 2019 õszén jött a teljesen új modell, mely elõdjéhez hasonlóan megdöbbentõ dolgokat tud mûvelni terepen.
Az utastérben speciális, betétes bõrülések, Alcantara kormánykerék és krómozott váltófülek vannak Fotó: Land Rover
Hogy mennyire komoly autó, azt jól mutatja az induló ára, amely 20,266 millió forint, s ez csak a lemezfelnis alapkivitel. A valaha készült legerõsebb és leggyorsabb sorozatgyártású Defender 90 alapára 98 505 font (41 millió forint), az ugyanezzel a V8-as motorral szerelt Defender 110 (vagyis az ötajtós) ára pedig minimum 101 150 font (42 millió forint). Vagyis nem kell félniük az EU zöldpárti politikusainak, ilyen áron az Egyesült Királyságban sem lesz tömegcikk. A Land Rover Defender V8 nem nekünk készült, hanem inkább Amerikának vagy az oroszoknak, de azért már nálunk is árulják.