A tetõn egy 1758 mm széles deltaszárnyat helyeztek el, ami több mint másfél tonnával préseli az aszfalthoz a kocsit, amely egyébként mindössze 890 kilót nyom – 94 kilóval kevesebbet, mint az eleve fenomenálisan könnyû T.50.

A brutális leszorítóerõnek köszönhetõen az autó képes volna akár fejjel lefelé is haladni – igaz, ahhoz 282 km/órával kellene mennie. Az aerodinamikai csomag a fékezésben is segít: akár 3g-vel lassul az autó!

A V12-es motort is áthangolták: mivel a versenypályán nem kell betartani az emissziós és zajnormákat, a 3,9 literes motor teljesítményét 663 lóerõrõl 730 lóerõre emelték – ebben a tetõn elhelyezett légbevezetõ kürtõ átdolgozása is szerepet játszott. A közúti modell manuális sebességváltója helyett egy hatfokozatú duplakuplungos egység csatlakozik a motorhoz.

Az utasteret lecsupaszították, a vezetõt hatpontos öv szorítja a karbonhéjas ülésbe. Az egyik utasülést meghagyták, hátha valaki kíváncsi arra, mit tud versenypályán az elképesztõ szerkezet.

A szénszálas monocoque vázszerkezet maradt, de a karosszériapanelek, valamint a futómû komponensei vadonatújak. Ezzel összefüggésben a szabad hasmagasság is csökkent: elöl és hátul egyaránt 40 mm-rel.

Míg a Gordon Murray T.50-bõl száz darab készül, a T.50s-bõl csupán huszonöt. Utóbbiak gyártásához csak akkor fognak hozzá, amikor befejezték az utcai modellekét – ez 2023 elsõ negyedévére várható.