Immár nemcsak a harctéren dúl egyre keményebb csata Ukrajnában az orosz inváziós erõk között, hanem a szavak szintjén is elképesztõ küzdelem vette kezdetét. Joe Biden amerikai elnök kijelentette, Vlagyimir Putyin egyszerûen nem maradhat hatalmon, újfent háborús bûnösnek és tömeggyilkosnak nevezte õt, és ezúttal a Fehér Ház is úgy érezte, finomítaniuk kell elnökük szavain.
Természetesen nem maradt el az orosz válasz sem, és a volt elnök, Putyin egyik leghûségesebb szövetségese, Dmitrij Medvegyev kijelentette, Moszkvának minden joga megvan ahhoz, hogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajnában. A Guardian cikke szerint a szakértõk úgy vélekednek, hogy az orosz vezetõk az újabb nukleáris fenyegetéssel inkább csak a hadsereg ukrajnai kudarcairól próbálják elterelni a figyelmet.
Medvegyev jelenleg az ország biztonsági tanácsának jelenlegi alelnöke úgy fogalmazott, Moszkva bevethet nukleáris fegyvert akkor is, ha az ellenséges fél csak hagyományos fegyvereket használ. A politikus szerint ugyanis Oroszország nukleáris doktrínája nem minden esetben követeli meg, hogy az ellenséges állam elõbb használjon atomfegyvert, elég, ha hagyományos fegyverekkel veszélyezteti az orosz állam létét.
Dmitrij Medvegyev kijelentette, Moszkvának minden joga megvan ahhoz, hogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajnában Fotó: kremlin.ru
Nagyhirtelen elõkerült Szergej Sojgu védelmi miniszter is láthatóan szó sincs arról, hogy infarktusa lett volna, vagy éppen merényletet tervezett volna Putyin ellen , és mindenki számára érthetõ módon elmondta, az orosz hadsereg célja, hogy a nagy hatótávolságú és pontosságú fegyverek mellett fenntartsák a nukleáris erõk harckészültségét. Utóbbiból nagyjából 6000 atomfegyver áll az orosz vezetés rendelkezésére.
Volodimir Zelenszkij természetesen nem hagyta szó nélkül az újabb atomfenyegetést, és a dohai fórumon elmondott beszédében kiemelte, nem most volt az elsõ alkalom, hogy az oroszok atomfegyverek bevetésével fenyegetõznek.
Néhány nappal az invázió kezdete után Vlagyimir Putyin a nyugati országok beavatkozása esetére azt mondta, hogy korábban soha nem látott következményeket vonna maga után. Most mindenki láthatja, mire is gondolhatott tette hozzá az ukrán elnök.
A politikai hadszíntér mellett a valódi frontvonalakon is dúlt a harc, igaz, a független források, valamint a brit titkosszolgálatok jelentései lebontva a propagandát a szemben álló felek igencsak túlzó hadijelentéseirõl szerint az ukrán fegyveres erõk értek el sikereket. Ezt támasztja alá az is, hogy rövid idõn belül Putyin három tábornokot is leváltott.
A sorozatos orosz kudarcokért Putyin már több tábornokát menesztette Fotó: Twitter
Az egyikük az 1-es számú gárda harckocsizó hadsereg fõparancsnoka, Szergej Kiszel tábornok, aki az orosz erõk hadmozdulatait irányította Harkiv, Szumi és Csernihiv térségében. Az említett városokat nemhogy nem tudták elfoglalni az inváziós erõk, de az elmúlt két napban vissza is szorultak az ellentámadást indító ukránokkal szemben.
Az oroszok egyébként ismét légitámadást intéztek egy nukleáris kutatólabor ellen Harkivban. Egyelõre nem lehet megbecsülni a károk mértékét, mert az atomlétesítmény területén folyamatosan zajlanak a harcok.
Szintén menesztették a 6-os számú összfegyvernemi hadsereg fõparancsnokát, Vlagyiszlav Jeresov tábornokot, valamint Roman Gavrilovot, az orosz nemzeti gárda helyettes parancsnokát, utóbbit ráadásul a hírek szerint õrizetbe is vették. Utóbbi információt érdemes óvatosan kezelni, hisz egyrészt orosz források nem erõsítették meg, másrészt a most hirtelen visszatért Sojguval kapcsolatban is hasonló hírek láttak napvilágot.
Mindenesetre az orosz hadvezetés és maga Putyin legnagyobb bosszúságára Mariupol még mindig ukrán kézen van. Vadim Bojcsenko az UNIAN ukrán hírügynökségnek a város védõinek hõsiesen ellenállásáról és vasárnapra virradóra is súlyos harcokról számolt be. Egyes független hírforrások szerint az ukrán erõk a rommá lõtt városban visszafoglaltak néhány kerületet.
Az értelmetlen öldöklés, az oroszok által indított háború jelképévé vált , immár rommá lõtt Mariupolban már kézzel fogható a humanitárius katasztrófa Fotó: Twitter
Ahogy eddig is, úgy most is egymást okolják az egyre nagyobb számban elhalálozó civilek sorsáért a felek. Bojcsenko azzal vádolta a várost ostromló orosz hadsereget, hogy kíméletlenül bánik a civilekkel, közöttük az oroszajkú helyi lakosokkal is, konkrétan népirtással vádolva õket. Az oroszok szerint a várost védõ ukrán fegyveresek közöttük a szélsõséges nézeteket valló, nacionalista Azov milicistái élõ pajzsként használják Mariupol lakóit.
Az biztos, hogy az értelmetlen öldöklés, az oroszok által indított háború jelképévé vált Mariupolban már kézzel fogható a humanitárius katasztrófa, hiszen emberek halnak éhen, nincs se élelem, se ivóvíz, valamint kimerültek a gyógyszerkészletek. Ráadásul természetesen megint egymást okolja ezért az orosz és az ukrán fél a humanitárius segélyszállítmányok sem tudnak eljutni a pincékben rejtõzõ lakossághoz.
Északon ezzel szemben ellentámadásba lendült az ukrán haderõ, és ennek kézzel fogható eredményeként visszafoglalták Trosztjanyec települést, amely stratégiailag fontos település, hiszen a Harkiv és Szumi közti összekötõ útvonalon helyezkedik el. Délen, Mikolaivnál visszaverték az orosz támadást és megkezdték Herszon ostromát, és már a városban dúlnak a harcok.
További ukrajnai települést is sikerült felszabadítani az orosz uralom alól az ukrán hadseregnek - számolt be róla a The Kyiv Independent a Twitteren. Ismét ukrán kézen van a Zaporizzsja régióban fekvõ Poltavka és Maljnivka, a falvakat heves harcok után sikerült visszafoglalni az oroszoktól.