Úgy tûnik, a fegyveres harc mellett, amit Oroszország és Ukrajna vív egymással immár több mint egy hónapja, rövidesen kitörhet a gázháború az oroszok és Európa nagy többsége között. Ugyanis Vlagyimir Putyin tegnap bejelentette, hogy az általa barátságtalan országoknak nevezett államok számára kizárólag rubelelszámolás alapján hajlandó a gázszállítást engedélyezni.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivõ ma újságíróknak elmondta, hogy a gázszállítások rubelben történõ kifizetésének feltételeit tisztázni fogják az orosz gáz vásárlóival, ugyanis Putyin egy hetet adott arra, hogy kidolgozzák a mechanizmust és teremtsék meg a feltételeket ahhoz, hogy a fizetés immár rubelben történhessen meg.
Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy az általa barátságtalan országoknak nevezett államok számára kizárólag rubelelszámolás alapján hajlandó a gázszállítást engedélyezni Fotó: rosbalt.ru
Elárulta, hogy Szerbia számára természetesen megoldják a nem rubelben történõ fizetést, miután Belgrád azzal, hogy nem vezetett be Moszkvával szemben szankciókat, nem számít barátságtalan országnak. Peszkov türelemre intett annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy vajon az európai vevõk szerzõdésszegésnek tekintik-e a rubelben fizetésre történõ áttérést.
Nos, Putyin szóvivõjének nem kellett sokáig várnia az orosz gáz vásárlóinak válaszára. A PGNiG lengyel állami gázszolgáltató ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy Oroszország önhatalmúlag nem módosíthat a szerzõdésben rögzített fizetési feltételeken, ha a vásárló, jelen esetben Lengyelország teljes mértékben betartja a megállapodást.
Az uniós országok csatlakoznak a lengyel állami gázszállító igazgatójához, aki elmondta, a szerzõdés értelmében amíg a vásárlók betartják a rájuk vonatkozó kötelezettséget, Putyin nem változtathat rajta önkényesen Fotó: PGNiG
Pawel Majewski, a PGNiG vezérigazgatója elmondta, ugyan nem bocsátkozhat a Jamal-vezetékrõl szóló, a fizetési feltételeket is rögzítõ szerzõdés részleteibe, de mivel betû szerint betartják az oroszokkal kötött megállapodást, így ezek után is úgy fizet, ahogy a szerzõdésben benne van.
A vezérigazgató bejelentését több másik, az oroszok szerint barátságtalan ország képviselõje megerõsítette, így Putyin maximum azt éri el, hogy nemcsak megszeg egy nemzetközi szerzõdést, de tovább mélyíti az ellentéteket az Európai Unió tagállamaival. Ezzel pedig egyrészt kitörhet a gázháború, másrészt felgyorsulhat az uniós országok teljes leválása az orosz energiaszállításokról, harmadrészt pedig Putyint végleg szalonképtelenné teszi a világ nagy része számára.