Talán a brit miniszterelnök, Boris Johnson szavai mutatják be a legjobban, miként gondol a világ arra a barbár orosz bombatámadásra, amely Mariupol gyermekkórházát érte. Kevés aljasabb dolog van a gyengék és védtelenek támadásánál jelentette ki Johnson, aki az akcióért Vlagyimir Putyin elnököt tartja felelõsnek.
A CNN és több más független televízió, mint például a France24 helyszíni felvételei egyértelmûen bizonyítja, hogy a támadás után betegek és személyzet is tartózkodott a kórházban, köztük elõrehaladott terhes nõk is, akiket kivittek az épületbõl, valamint megerõsítették 17 kórházi dolgozó különbözõ sérüléseit.
Zelenszkij elnök azzal vádolta Oroszországot, hogy célzottan támadták a kórházat, valamint, hogy a leomlott épület romjai alatt sérült gyermekek vannak. Ráadásul a napok óta orosz ostromgyûrûbe zárt Mariupolban az emberek ivóvíz, fûtés, áram nélkül kénytelenek meghúzni magukat otthonaikban, a havat olvasztják meg, hogy ívóvízhez jussanak.
A támadás után betegek és személyzet is tartózkodott a kórházban, köztük elõrehaladott terhes nõk is, akiket kivittek az épületbõl Fotó: Twitter
Ráadásul a bombázásra pont abban az idõben került sor, amikor már érvényben volt az Oroszország által bejelentett és az ukrán fél részérõl elfogadott tûzszünet, aminek az volt a bejelentett célja, hogy a civilek elhagyhassák a humanitárius folyosón az ostromlott várost.
Mariupol városi tanácsa videót tett közzé a lerombolt kórházról, azzal vádolva az oroszokat, több bombát is dobtak rá a levegõbõl. Természetesen hamisítványoknak nevezte a bemutatott filmeket Maria Zakharova. Az orosz külügyminisztériumi szóvivõ azzal vádolta meg az ukránokat, hogy a mariupoli szülészeti és gyermekkórházban harci állásokat állítottak fel.
Zakharova szerint számos videó cáfolja az ukrán hamisítványokat. Mondjuk éppen ma derült ki, mennyire szavahihetõek az oroszok az ukrán propaganda azért semmivel sem marad el mögötte , hiszen kiderült, Vlagyimir Putyin nem mondott igazat, amikor azt állította, csak hivatásos katonák harcolnak Ukrajnában, nem pedig besorozott fiatalok.
A világot bejárja a bombák által lerombolt mariupoli kórház és az onnan menekülõ kismamák, gyermekek, korházi dolgozók fotói Fotó: Twitter
Az ENSZ emberi jogi hivatala közlése szerint 1424 igazolt polgári áldozata van mostanáig az ukrajnai háborús konfliktusnak. 516-an veszítették életüket, 908-an pedig megsebesültek. A tényleges számadatok ennél lényegesen magasabbak lehetnek, ám a mariupoli kórháztámadás ellenére Oroszország tagadja, hogy civileket támadna a különleges hadmûvelet során.
Az ukrán fõváros teljes erõvel készül az ostromra, ugyanakkor a Kijevben rekedt lakosság életét megpróbálják normális mederben tartani. A Kyiv Independent címû lap beszámolója szerint hamarosan filmvetítések kezdõdnek a kijevi metróállomásokon. A kiterjedt fõvárosi metróhálózat állomásai a nap 24 órájában menedékhelyként szolgálnak a fõvárosi lakosok számára. Ezek közül 14 állomást vonnak be az induló programba.