Azt elõre lehetett sejteni, hogy a szerb labdarúgó válogatott nemcsak azért képvisel nagyobb erõt Magyarországnál, mert velünk ellentétben õk kijutottak a világbajnokságra, hanem azért is, mert játékosaik jóval erõsebb bajnokságokban játszanak. Ezzel együtt Marco Rossi csapata amely két újoncot is avatott a Puskás Arénában abszolút egyenrangú ellenfele volt a szerbeknek.
A szurkolók már akkor bizonyítottak, hogy egy barátságos mérkõzésre 30 ezren látogattak ki nem sok ilyen történt az elmúlt években , ráadásul egy csodás élõképpel kedveskedtek mindenkinek. Egy Gábor Áron tüzér õrnagytól származó 1849-es idézettel fogadták a csapatokat: "a hazáért mindent a legjutányosabban".
Maga a találkozó jó iramban indult, és mindkét fél elõtt egy-egy helyzet adódott, igaz, utólag kiderült, feleslegesen izgult mindkét tábor. Szalai fejesét a szerb kapus bravúrral védte, míg Kostic ugyan betalált a magyar kapuba, de elõbbi esetnél les, utóbbinál szabálytalanság miatt kifelé járt szabadrúgás.
Sallai többször is helyzetbe került, ám lövéseibõl nem lett gól Fotó: 10perc.hu
Majd jött az a bizonyos 35. perc Aleksandar Mitrovic nagyszerû lövése és Gulácsi Péter bravúros védése után Nagy Zsolt szerencsétlenül ért a labdába, és a videóbíró egyértelmûen igazolta, hogy a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Ki hitte volna, hogy ezzel a balszerencsés öngóllal veszítenek a magyarok, akik elõször kaptak ki az önálló Szerbiától, amellyel harmadszor találkoztak.
A második félidõben vélhetõen sem a VAR-stáb, sem a szlovák bíró sokáig nem fogja tudni megmagyarázni senkinek, vajon miért nem látta kéznek Botka kezezését a magyarok ötösén. Mindenesetre a büntetõ elmaradt, ám a bevetett két újoncunk, az NB I góllövõlistáját fölényesen vezetõ Ádám Martin és a honosított Callum Styles sem tudott segíteni a vereség elkerülésében.
Azonban a hosszabbítás harmadik percében majdnem sikerült döntetlenre menteni a találkozót, ám elõbb a remek szólót bemutató Schäfer András a kapufát találta el, a kipattanót pedig Szoboszlai Dominik nem tudta az üresen álló kapuba lõni.
Nego most nem sokat tudott hozzátenni a válogatott játékához Fotó: 10perc.hu
Magyarország-Szerbia 0-1 (0-1)
Puskás Aréna, 30 ezer nézõ, v.: Filip Glova (szlovák)
Magyarország: Gulácsi - Botka (Kecskés, 80.), Lang, Fiola - Nego (Bolla, 59.), Nagy Á. (Gazdag, 59.), Schäfer, Nagy Zs. (Styles, 70.) - Sallai (Vécsei, 80.), Szoboszlai - Szalai Á. (Ádám, 70.).
Szerbia: Milinkovic-Savic - Veljkovic (Racic, 77.), Nastasic (Terzic, 65.), Pavlovic (S. Mitrovic, 55.) - Lukic (Radonjic, a szünetben), Gudelj - Zivkovic (Jovic, a szünetben), Tadic, S. Milinkovic-Savic, Kostic (Ristic, a szünetben) - A. Mitrovic.
Gólszerzõ: Nagy Zs. (35., öngól)
A magyar válogatott kedden az északír csapat vendége lesz Belfastban.