Vannak, akik már megkapták, sokakhoz azonban csak késõbb érkezik meg az a számla, amely a rezsit átalányban fizetõk évközi elszámolását tartalmazza. Azok, akik átlagon alul fogyasztották, akár több százezer forintot is visszakaphatnak az elõzõ hónapokban történt befizetéseik után írta az Index.
Hogy miért? Nos, az idei enyhe tél a magyarázata annak, hogy sok fogyasztó az utóbbi hónapokban jóval többet fizetett átalányban a tényleges gázfogyasztásánál. Van, aki már meg is kapta a számlát arról, hogy az elõzõ hónapok átalányfizetése után mekkora túlfizetése gyûlt össze.
Többször átszámoltuk, hozzáértõvel is, ez bizony ennyi túlfizetés mondta a Pénzcentrum olvasója, aki 625 ezer forintos túlfizetésrõl kapott értesítést. A portál több szakértõt is megkérdezett errõl, akik elmondták, hogy valószínûleg tömeges jelenség lesz ez a következõ hónapokban. Persze, nem ekkora összegben.
Az átalányt fizetõk most kapják folyamatosan a számláikat, rajta a túlfizetés nagyságával Fotó: RTL
Hogy hány embernek lehet hasonló túlfizetése, az erõsen kérdéses. Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy a gázellátásban 3,5 millió lakossági fogyasztó van, míg az áramellátásnál pedig 5,6 millió. A szakértõk szerint az ügyfeleknek nagyjából 50-70 százaléka lehet az, aki átalányt fizet, vagyis a gázfogyasztásnál 2 millió körül lehet azoknak a háztartásoknak a száma, akik már kaphattak vagy a késõbbiekben kapnak értesítést arról, hogy miként alakultak a befizetéseik.
Balogh József energetikai szakértõ a Pénzcentrumnak nyilatkozva azt mondta, várhatóan tömeges jelenség lesz, hogy a fogyasztók tízezres vagy százezres nagyságrendû túlfizetésrõl kapnak értesítést a szolgáltatójuktól. Ez annak köszönhetõ, hogy 1901 óta az idei volt a második legenyhébb tél, és annak, hogy a lakosság is jobban odafigyelt, kevesebbet fogyasztott a szokásosnál.
A gázellátásban 3,5 millióan vesznek részt Fotó: Freepik
Ugyanakkor a fogyasztóknak még várniuk kell a visszafizetésre, ugyanis az elszámolási idõszak nyáron lesz, addig a szolgáltató gazdálkodik az emberek pénzével. Nyáron a fogyasztók két opció közül választhatnak majd: visszakérik a pénzt, vagy inkább a késõbbi fogyasztás terhére számolják el a túlfizetett összeget.
Balogh József szerint ismerve azt a magyar mentalitást, hogy ha egy kis pluszpénzhez jutunk, azonnal elköltjük, az utóbbi lehet a jobb döntés. Hozzáfûzte azt is: a szolgáltató üzletszabályzata értelmében nem is minden esetben van lehetõség arra, hogy egy összegben visszakérjék a fogyasztók a túlfizetésüket.