A hosszú, sötét, téli hónapok után újra itt a tavasz, és ezzel egyidejûleg a természet is újra életre kel. Nem kevés feladattal jár ez a kertes házban élõk számára, hiszen sok mindenre kell egyszerre odafigyelni, de a legtöbben részben vagy teljes egészében kihagyják a gyepápolási teendõket, mondván: a fû magától is szép tud lenni, nincs szüksége törõdésre. Ez viszont egy olyan tévhit, amit el kell oszlatni.
A 10perc.hu kérdésére Molnár Gábor Éva kertészmérnök elárulta, hogy a téli idõjárási körülmények között a gyep is ugyanolyan igénybevételnek van kitéve, mint az örökzöldek, ami után regenerálódnia kell, és ebben mi magunk is szerepet kell hogy vállaljunk. Ugyanakkor az is tény, hogy a gyepápolás kezdetét nem lehet napra pontosan behatárolni, hiszen az nagyban függ a hõmérséklet-változástól. Éppen ezért fontos idõben felkészülni a folyamatokra, és már kora tavasszal szükséges beszerezni a megfelelõ eszközöket, tápanyagokat, talajjavítókat.
Molnár Gábor Éva kertészmérnök szerint forduljunk szakemberhez a kert tavaszi újraélesztésénél Fotó: 10perc.hu
Tavasszal elsõ körben késes gyepszellõztetõ géppel kell meglazítani a talajt. Ez a szerkezet akár fél centiméterre is felkarcolja a talaj felszínét, ezáltal újrasarjadásra készteti a fûszálakat. Az elhalt részektõl, a képzõdött filcrétegtõl ily módon megszabadulunk magyarázta a szakember, aki hozzátette, nagy hibát követ el az, aki a gyepszellõztetéssel lezártnak tekintik a munkát, mert az önmagában nem sokat ér.
Ugyanis ilyenkor nyitott a talaj, ez a legalkalmasabb idõpont elvégezni a talajjavítók kiszórását és a gyep tápanyagozását, az esetleges betegségek megelõzése és a gyep regenerálódása érdekében. A tápanyagozással nagyon könnyen rásegíthetünk a gyep regenerálódására, ami már egy középkategóriás kertnél is igen látványos eredményt tud hozni. Ebben a folyamatban erõsítjük meg a növény és a talaj kapcsolatát, aminek köszönhetõen azt a haragoszöld színt kapjuk kertünkben, amit mi, magyarok imádunk.
A tápanyagozással nagyon könnyen rásegíthetünk a gyep regenerálódására, ami már egy középkategóriás kertnél is igen látványos eredményt tud hozni Fotó: 10perc.hu
Teljesen felesleges elszórni bármilyen tápanyagot a gyepben, ha nem is tudjuk, mi okozza a sárgulást. Fel kell elõtte mérni, hogy mire van szüksége a fûnek, majd ezek megértése után kell továbblépni. Nem véletlenül ajánlom mindenkinek, hogy forduljon szakemberhez a kert tavaszi újraélesztésénél tette hozzá Molnár Gábor Éva.