Dávid maradandó alakja a történelem során minden korszakban megtestesítette a férfiassággal és az ideális férfitesttel kapcsolatos elképzeléseket. A BBC megpróbálta az alkotásokban felfedezni az embert, a mítoszt és a mûvészeket megihletõ múzsát. Pedig csak egy fiú volt, de a hírneve miatt mindenki tudja, ki volt és mit tett.

Õ volt az az alázatos pásztorfiú, aki legyõzte a filiszteusok legfélelmetesebb harcosát, az óriás Góliátot, majd késõbb Izrael királyává koronázták. A mûvészettörténet legikonikusabb alkotásainak témája volt, Itália legkiválóbb szobrászai – Donatello, Verrocchio, Michelangelo és Bernini – formázták meg az utókornak, míg a vászonra olyan festõk vitték fel alakját, mint Guillaume Courtois, Rubens, Reni és Caravaggio.

Az elsõ leírások Dávidról a Bibliában olvashatóak, amely szerint a szép szeme és jó megjelenése, drámai története tökéletes múzsává tették a legnagyobb mûvészek számára is. Dávid alakja elõször 1408-ban Firenzében hódította meg a szíveket, amikor a fiatal szobrász, Donatello di Niccolo di Betto Bardi márványból faragta a fiatal és gyõztes Dávidot Góliát levágott fejével a lábánál.

Dávidot bemutató bronzszobor Góliát fejével     Fotó: Freepik

A fiú szépsége részben a Donatello munkájában rejlõ szokatlan emberségnek köszönhetõ. Peta Motture, a V&A Donatello kiállításának vezetõ kurátora a BBC Culture-nek kijelentette, bár idealizált a megjelenítése, a fiatal hõsnek van egyéni érzése.

Donatello szobra – amely a firenzei városházán állt – hozzájárult ahhoz, hogy ezek az alkotások építészeti kiegészítõkbõl bekerültek a mûvészet világába. Dávid már nem csupán vallásos karakter volt, hanem allegorikus alakja lett Firenzének, miután a kis városállam legyõzte a szomszédos területekrõl rá támadókat. „Az istenek támogatják azokat, akik bátran harcolnak a hazájukért a legfélelmetesebb ellenségek ellen" - olvasható a szobor alatt egy latin feliraton.

Donatello Dávidja az elsõ szabadban álló aktszobor volt az ókor óta. Az alkotás szokatlan volt, hiszen eleve úgy tervezték, hogy minden irányból látható legyen. Ha csodáljuk a fiú szépségét, ez részben a Donatello munkájában rejlõ szokatlan emberségnek köszönhetõ.

Donatello alkotásában van Dávid ábrázolásában némi nõiesség    Fotó: BBC Culture

Modern szemmel ez az ellentmondások alkotása, Dávid meztelensége a tisztaságot és a vágyat egyaránt jelzi. Egyes kritikusok azt feltételezik, hogy Donatello homoszexuális volt, aki olyan helyen és idõben él, ahol fiatal fiúknak gyakran udvaroltak idõsebb férfiak. Mások anakronizmusnak tartják ezt az értelmezést.

A BBC Culture-nek nyilatkozva Jason Arkles firenzei szobrász, tanár és mûvészettörténész egyértelmûen a második táborba tartozik. „Nincs szexuális aspektusa azon kívül, hogy nemi szervei látszanak. Ha nem érted, miért készült egy szobor, akkor a történet nagy része is kimarad belõled. Az akkori mûalkotások mindig megrendelésre készültek, ezért nemcsak a szépség tárgyai vagy az önkifejezés eszközei voltak" – mondta a szobrász.

Hatvan évvel késõbb Michelangelo is megalkotta a maga meztelen Dávidját, amelyrõl eltûnt Góliát, és azt a fiatal fiút ábrázolja, aki éppen összegyûjti a bátorságát a harchoz. Ez a Dávid tényleg minden figyelmünket leköti, a leghíresebb Dávid, amit valaha megalkottak és ami rendkívül heves érzelmeket vált ki az emberiségbõl századok óta.

A Firenze fõterén álló majd 5 méter magas kolosszus a férfias szépségnek a mintaképe a sûrû hajával, erõs állkapcsával és tónusos testével. Ugyanakkor közelebbrõl nézve közel sem tökéletes, ugyanis amíg a hímtagja túl kicsi, addig a keze és a feje túl nagy. Andrea del Verrocchio szobrász 1465-ben felöltöztette bronz Dávidját, ám ezt õ is áttetszõen tette, bemutatva az emberi alak szépségét és összetettségét.

Szinte lehetetlen elképzelni azt a kötõdést, ahogy a firenzeiek kapcsolódnak Dávidhoz      Fotó: Pixabay

Dávid testi szépsége azonban elsõsorban erkölcsét tükrözi. Ellentétben azzal a féktelen érzelemmel és testiséggel, amelyet késõbb Bernini Dávid címû mûvében látunk: a klasszicizmust utánzó reneszánsz a racionalitást és a polgári erényt tartotta az ember legfõbb tulajdonságainak. Michelangelo Dávidja, aki mereven és kihívóan néz Róma felé, megtestesíti ezeket a tulajdonságokat, amely a Firenzei Köztársaság szabadsága és függetlensége mellett állt ki.

„Szinte lehetetlen elképzelni azt a kötõdést, ahogy a firenzeiek kapcsolódnak Dávidhoz, egy mûalkotáshoz. Az emberek nemcsak könnyekig hatódtak a látványától, hanem verseket írtak hozzá, amiket a szobor tövében hagytak. Jelentõsége miatt gyakorlatilag Dávid szobra egy rövid idõre szinte a vallási tisztelet tárgyává vált” – árulta el Arkles.

Senki sem tudja biztosan, hogy voltak-e valóságos, húsvér modelljei a Dávid-szobroknak, de nem is olyan lényeges ez. Viszont az már igen, hogy egyetlen másik férfialak sem ragadta meg ennyire tartósan a közvélemény fantáziáját, nem volt ilyen fontos eszköze a mûvészi törekvéseknek.