A történelem különös és szomorú sajátossága, hogy egyes napok örökre, megmásíthatatlanul bevésõdnek a naptárba. Ilyen volt 1943. január 12-e is, ezen a napon indította meg a szovjet Vörös Hadsereg a Magyar Királyi Honvédség 2. magyar hadsereg elleni támadását. Ez volt a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb embervesztesége.

A doni veszteségekrõl nincsenek pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az áldozatok számát egyes források mintegy 93 500-ra, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik. A sebesültek és a fogságba kerültek pontos száma sem ismeretes.

A 2. magyar hadsereg Voronyezs térségében, a Don kanyarulata mentén mintegy 200 kilométer hosszú frontszakaszon foglalta el pozícióját, a katonák feladata a németek támogatása mellett a szovjet áttörés megakadályozása volt.

A legyengült, megfogyatkozott alakulatok erõn felüli helytállást tanúsítottak. A hiányos felszereléssel, fegyverzettel és téli ruházattal rendelkezõ magyar katonák mindezek ellenére a mínusz 30-40 fokban, hosszú idõn keresztül sikeresen teljesítették feladatukat, tartották állásaikat, majd a 80 évvel ezelõtt megindított hatalmas szovjet támadás elsöpörte végül a 2. magyar hadsereget.

A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfõtõl kiindulva, és már aznap 8-12 kilométer mélyen beékelõdött a magyar védelembe. Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget.