Ebben a nehéz gazdasági helyzetben az emberek egyre kevesebb helyre mehetnek el kikapcsolódni, mert meg kell minden forint kiadását gondolni. Kell tehát egy olyan szórakozási formát találni, ami az otthonunkban is némi pluszt csempész be a mindennapjainkba.
Ilyen például a könyv, ami akár a csodák világába is elvihet. A magyarul is megjelent A varázslat könyve ilyen, hisz szerzõje nem más, mint a világhírû mágus, David Copperfield, születési nevén David Seth Kotkin. A Forbes magazin szerint a világ kereskedelmi szempontból valaha volt legsikeresebb bûvésze õ, aki harmincéves pályafutása alatt 38 Emmy-jelölést kapott, amibõl 21-et el is nyert.
11 Guinness-rekordot tart, csillaga van a Hollywoodi hírességek sugárútján és az amerikai Kongresszusi Könyvtár Élõ Legenda-elismerését is megkapta. Tizenkét évesen az Amerikai Bûvészek Társaságának legfiatalabb tagja volt, 16 évesen a New York-i Egyetemen tanított bûvészetkurzust.
A kötet érdekes lehet minden korosztály számára Fotó: Hórusz
A nemrég megjelent kötet elõszavát Ungár Anikó írta, aki saját bevallása szerint maximálisan azonosulni tud azzal a szakmai-és életfilozófiával, amit David Copperfield képvisel. Úgy véli, érdekes olvasmány lehet mindenki számára: a szülõknek, akik a világhírû illuzionista ámulatba ejtõ mutatványain nõttek fel és a gyermekeiknek is, akik már egy olyan felgyorsult világba érkeztek, ahol a modern technika vívmányai már-már csodaszámba mennek.
Egy rendkívül alázatos és hiteles embert ismerhetünk meg közelebbrõl a könyv fejezetei által, aki ebben a kiábrándultsággal teli világban is képes volt mindvégig elvarázsolni az embereket, és elhitetni velük, hogy csodák igenis léteznek. Mert nagy szükségünk van arra, hogy higgyünk a csodákban. Még ha csak egy-két órára is állította Ungár Anikó a mûfaj koronázatlan királyáról.