Sok embernek változtatja meg az életét a koronavírusjárvány. Noha nyáron lassan kezdett visszatérni a régi életünk, a zenészek is elkezdtek újra koncertezni. Így tett Deák Bill Gyula is, annak ellenére, hogy tavaly elveszítette a húgát, és a hõn szeretett felesége egy infarktuson is átesett.
Miután most egyre erõsebben tombolt a covid negyedik hulláma, a blueskirály úgy döntött fõleg a Kóbor János állapotáról érkezõ hírek miatt , önkéntes karanténba vonulnak a feleségével, és nem kockáztatnak addig, amíg az egészségügyi helyzet nem javul. Deák Bill Gyula lemondta valamennyi koncertjét.
Megint bezárkóztunk, nem bízunk a véletlenre semmit. Nagyon féltem a feleségem, akinek infarktusa volt és tüdõbetegsége is van, még véletlenül sem akarok hazahozni semmit. Noha mindketten megkaptuk a harmadik covid-oltást, sõt, be vagyunk oltva tüdõgyulladás és influenza ellen is, még vásárolni sem megyünk ki. Szerencsére van segítségünk, aki eljár a boltba, ha kell. A fiam is jön, amikor tud, így egyáltalán nem kell kimozdulnunk a kõbányai lakásunkból mondta a Blikk kérdésére Deák Bill Gyula.
Hozzátette, nem nagyon ír itthon dallamokat, ez ebben a helyzetben egyszerûen nem megy neki. Zenét hallgat, olvas, pihen, vigyázz a maga és felesége egészségére, valamint napi három-négy alkalommal elvégzi a számára elõírt tornagyakorlatokat.