A mai történelemtudomány lassan minden pontjában képes volt arra, hogy objektíven, a menet közben elõkerült dokumentumokra alapozva írja le az utolsó cári dinasztia, a Romanovok szisztematikus legyilkolását a bolsevik hatalomátvételt követõen. Ma már azon sincs sok vita, hogy amikor 103 évvel ezelõtt, 1918. június 13-án a permi erdõben kivégezték, majd jelöletlen sírba elhantolták Mihail Alekszandrovics Romanov nagyherceget és Nyikolaj Nyikolajevics Johnson nevû titkárát, a CSEKA emberei a párt felsõ vezetésének parancsára elgyakorolta a késõbbi gyilkosságokat, amikor II. Miklóst és családját végezték ki.

De miért éppen a nagyhercegre esett a választás, hogy elsõként vele végezzen a hatalmat megragadó bolsevik párt? Nos, 1917. március 15-én II. Miklós mégsem a fia, hanem az õ javára mondott le a trónról, aki II. Mihály néven lehetett volna minden oroszok cárja. A nagyherceg vállalta volna az uralkodói terheket – akkoriban igenis teher volt ez Oroszországban –, ám azt szerette volna, ha nemcsak a lemondás miatt válik belõle cár, hanem a nép akaratából.

Nos, a Romanovok ekkoriban nem álltak népszerûségük csúcsán, így Mihailból sem lett II. Mihály, ugyanis a nagyherceg másnap, március 16-án aláírta a lemondó nyilatkozatot, mégpedig úgy, hogy meg sem koronázták. Ez pedig azt jelentette, hogy a monarchia megszûnt létezni az orosz birodalomban.

1917. március 15-én II. Miklós mégsem a fia, hanem az õ javára mondott le a trónról, aki II. Mihály néven lehetett volna minden oroszok cárja     Fotó: wikipedia

Ám amikor a bolsevikok fegyveres puccsal magukhoz ragadták a hatalmat, rájöttek arra, hogy a nagyherceg, aki titkárával Permben töltötte a számûzetését – 1917 õszén, sokkal népszerûbbé vált országszerte, mint azt remélték. Egyrészt a bolsevik rendszer már ekkor megmutatkozó tulajdonságai miatt, másrészt azért, mert nagyot nõtt az emberek szemében, mert nem akart mindenáron cár lenni. Ezt pedig az új hatalom nem tûrhette, és a Romanovok közül sokkal inkább benne látták a rendszerükre veszélyes embert, mint a szintén háziõrizetben lévõ volt cárban, II. Miklósban.

A CSEKA és a vörös rendõrség tervezte meg azt, hogy a nagyherceg elleni merénylet lesz a fõpróbája a cári család kivégzésének. A végrehajtást két régi megbízható permi bolsevikra bízták: V. Ivancsenkóra és G. I. Mjasznyikovra.

Magát a nagyherceget és titkárát 1918. március 9-én, a Népbiztosok Tanácsának ülésén hozott döntését követõen Lenin által aláírt parancs értelében számûzték Permbe, ahol a helyi bolsevik vezetõk joga volt a szálláshelyüket kijelölni.

1917 õszén, sokkal népszerûbbé vált országszerte, mint azt remélték: egyrészt a bolsevik rendszer már ekkor megmutatkozó tulajdonságai miatt, másrészt azért, mert nagyot nõtt az emberek szemében, mert nem akart mindenáron cár lenni    Fotó: wikipedia

Utóbbiak elõször a börtönkórház zárt osztályát jelölték ki a nagyherceg tartózkodási helyének, ám miután mindez kiderült, végül március 25-én átvitték õt és titkárát egy szállodába, ahol egészen aránylag szabadon mozoghattak, amíg a permi rendfenntartók élére kinevezett Ivancsenko meg nem érkezett a városba.

Mihail Alekszandrovics Romanov sorsa akkor dõlt el végleg – legalább ezt támasztják alá V. F. Gladisev történész kutatásai –, amikor Permben a lakosság egyre feszültebb viszonyba került a helyi bolsevik vezetéssel, miközben megtudták, hogy a nagyherceg a városukban él. Az elégedetlenség országos méreteket kezdett ölteni, Omszkban például felszámolták a bolsevik hatalmat, így polgárháborús veszély alakult ki az országban.

Permben a keleti vasútvonalak összeköttetéseinek megszûnését követõen egyre nagyobb számú, sok esetben a régi rendszerrel szimpatizáló ember gyûlt össze, így joggal tartott a permi bolsevik vezetés attól, hogy egy itt élõ Romanov veszélyt jelent a hatalmukra.

A nagyherceg és titkára - egy utcai fotó Permben 1918 májusában   Fotó: wikipedia

Hogy magát a gyilkosságot ki követte el, szinte senkinek sincs kétsége: a helyi bolsevikok a CSEKA segítségével. Ugyanis az egyik elkövetõ, a permi CSEKA és a rendõrség tagja, Nyikolaj Vasziljevics Zsgov az 1928-ban írt önéletrajzában azzal dicsekedett, hogy nemcsak letartóztatta, hanem le is lõtte Mihail Alekszandrovics Romanovot.

A csekás különítmény egy hamis letartóztatási paranccsal érkeztek a nagyherceg szállására, majd arra kényszerítették, hogy a titkárával együtt velük menjen. A nagyherceget és titkárát autókkal vitték el, majd elhagyva a várost betértek az erdõbe, majd kiszállították a kocsikból a foglyokat, majd több lövéssel kivégezték õket. Egy gödörben elrejtették a holttesteket, majd másnap visszatértek a helyszínre, és elásták azokat, miután az értékeiktõl megszabadították õket.

A teljes cikket elolvashatja a moszkvater.com portálon.