Miután április 26-án, Komárom mellett a honvédek megfutamították a Schlik és Haynau által vezetett osztrák fõerõket, adva volt a kérdés, hogy az eredményes tavaszi hadjárat hogyan folytatódjon. Egyik lehetõségként az osztrák csapatok üldözése merült fel, de ezzel az elõrenyomuló magyar csapatok számos kockázatot vállaltak volna, hiszen a korábban aratott gyõzelmek egyike sem volt megsemmisítõ erejû.

A másik lehetõség az õsi fõváros, a Hentzi által védett Budavár visszafoglalása volt. Ez nem ígérkezett nehéz feladatnak, hiszen a kor haditechnikájához mérten a budai védmûvek már elavultak, ráadásul a honvédek nyomasztó fölényben voltak a körülbelül 5000 fõs osztrák védõkkel szemben. Buda visszafoglalását Kossuth Lajos politikai okokból – a nemzetközi visszhang és a közvéleményre gyakorolt hatás miatt – is szorgalmazta, így április 29-én a feldunai hadsereg nagy része megindult Buda felé, hiszen a fõváros az ország szuverenitásának szimbóluma volt.

A magyar sereg zöme május 4-én érkezett a fõvároshoz, létszáma mintegy 31 ezer fõt tett ki. Kmetty György hadosztálya még aznap rohamot kísérelt meg a vár ivóvízellátását biztosító vízmû sáncai ellen, de visszaverték, s a magyar tüzérség is hiába lõtte kis kaliberû tábori lövegeivel a Sváb-hegyrõl és a Nyárs-hegyrõl a vár falait. Kiderült, hogy a védõk erejét alábecsülték, a remélt gyors és látványos gyõzelem elmaradt.

A magyar sereg zöme május 4-én érkezett a fõvároshoz, létszáma mintegy 31 ezer fõt tett ki     Fotó: wikipedia

A módszeres ostrom május 12-én kezdõdött, amikor megérkeztek a nehéz ostromágyúk, amelyeket a fõvezér Görgei Artúr hozatott Komáromból. A hadsereg tüzérparancsnoka, Psotta Móric alezredes irányításával megkezdõdött a réstörõ és az ezt fedezõ ún. leszerelõ ütegek helyének elõkészítése és fedezéket készítettek a tábori ütegeknek is. A védõk figyelmét a gyalogság látszattámadásaival terelték el és idõrõl-idõre lõtték a várat.

A budai várõrség parancsnoka, Heinrich Hentzi tábornok nehézágyúival kíméletlenül lõni kezdte Pestet, a katonai szempontból értelmetlen bombázás sok civil életét követelte és porig rombolta a pesti Duna-sort. Május 16-án reggel megszólaltak a magyar sereg ostromágyúi is, amelyek hatalmas rést törtek a várfal nyugati és délnyugati részén, a Fejérvári kapu környékén. 17-ére virradóra a honvédsereg támadásra indult, de a még túl magasan levõ résen át a nem tudott behatolni a várba.

A döntõ roham május 21-én hajnalban kezdõdött, elõször hajnali négy óra körül az I. hadtest a Krisztinaváros felõl támadó csapatai jutottak be a várba. A Szent György térrel szemközti falakat egy önkéntesekbõl álló század mászta meg, majd a 47. honvédzászlóalj katonái is benyomultak a várkertbe, ahol a velük szemben álló olaszok letették a fegyvert. A támadás visszaverésére induló Hentzit halálos lövés érte, katonáit szuronyroham vetette vissza.

A döntõ roham május 21-én hajnalban kezdõdött     Fotó: wikipedia

Ezzel egy idõben a Bécsi kaput és a Vérmezõ felé esõ sarokbástyát támadó III. hadtest is betört, nem sokkal késõbb a Kmetty-hadosztály elfoglalta a vízivárosi vízmû sáncait. Hentzi helyettese, Alois von Alnoch ezredes megpróbálta felrobbantani az aláaknázott Lánchidat, de csak õ veszítette életét, a híd alig rongálódott meg. A királyi várba visszavonult császári csapatok reggel hét órakor letették a fegyvert.

Az ostrom során a császári sereg négy zászlóalját vesztette el (került hadifogságba). Ezek közül kettõ olasz legénységû sorzászlóalj, a másik kettõ pedig horvát legénységû határõrzászlóalj volt, akik csak akkor tették le a fegyvert, amikor már kilátástalan volt a helyzetük. A gyõzelem 370 magyar honvéd életét követelte, 670-en sebesültek meg.

A fényes gyõzelmet egyébként késõbb maga Görgey Artúr az egyik legnagyobb taktikai hibájának minõsítette     Fotó: wikipedia

Az 1849. május 21-i diadalmas budai bevonulás a szabadságharc egyik legdicsõbb pillanata volt, melyet ugyanakkor késõbb számos történész és szakértõ a helyzeti elõny és az idõ elpocsékolásaként értékelt. A fényes gyõzelmet egyébként késõbb maga Görgey is egyik legnagyobb taktikai hibájának minõsítette. Ebben az esetben felmerül a történelmietlen kérdés, hogy milyen egyéb célt tûzhetett volna maga elé a Magyarország területének nagy részét felszabadító honvédsereg.

Másfelõl minden spekuláció haszontalan, ugyanis éppen Buda elfoglalásának napján találkozott Varsóban Ferenc József császár I. Miklós (ur. 1825-1855) orosz uralkodóval, hogy segítséget kérjen tõle a magyar szabadságharc leverésére. A Paszkievics herceg vezetésével hamarosan meginduló, 200 000 fõs haderõt mozgósító intervenció olyan körülmény volt, mely a magyar tervektõl függetlenül a császári hatalom javára döntötte el a küzdelem sorsát.