Öt világkörüli út, 1 250 000 km repülõgépen, 325 000 negatív, 1637 riport. Az 1906-ban született magyar származású fotóriporter, Paul Almásy életmûve kiemelkedõ helyet foglal el a magyar és a francia fotótörténetben. Fotóriporterként szinte a világ összes országát bejárta, több évtizeden keresztül dolgozott olyan emberi jogi szervezeteknek, mint a WHO, az UNESCO és az UNICEF. Fotográfusi magatartását a politika, a humanizmus és a társadalmi kérdések iránti érdeklõdése határozta meg.

A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház Paul Almásy tárlatával nyitott újra május 11-én. Almásy újságíróként kezdte pályáját az 1930-as években, fényképezni egyik kiküldetése során a véletlennek köszönhetõen kezdett. 1936-ban két figyelemre méltó riportot is készített, az egyiket a németországi téli olimpia edzõtáborában, a másikat a Szaharáról, amin elsõként Almásy kelt át fotóriporterként.

Szülésznõk készítik táskájukat    Fotó: Paul Almásy

Riporteri látásmódja azonnal megragadta a szerkesztõk figyelmét, riportjaihoz a képeket és a szöveget is saját maga készítette. 1935-1985 között öt alkalommal járta be a világot, számtalan riportanyagot készített az ún. „harmadik világ” fejlõdõ országaiban, Afrikától Délkelet-Ázsián keresztül egészen Latin-Amerikáig. A humanista fotográfia szemléletében alkotott; kiemelt témái közé tartozott a gyermekek és a nõk taníttatása, valamint az oktatásba vetett hit.

Életmûve a II. világháborút közvetlenül megelõzõ, majd azt követõ világpolitikai, gazdasági, szociális és kulturális történelmének lenyomatává vált. Fotóriportjaival a különbözõ földrészek országainak problémáira hívta fel a figyelmet: az afrikai országokban a nõk helyzetére és a faji megkülönböztetésre, Brazíliában az éhezõ gyerekek nehéz sorsára, míg a Távol-Keleten a drogproblémákra. 1952-tõl kezdve több nemzetközi szervezet (UNESCO, UNICEF, WHO, FAO) hivatalos munkatársaként dolgozott.

Választás     Fotó: Paul Almásy

Paul Almásy nem mûvészként, hanem olyan újságíróként tekintett magára, aki kétféle nyelven fejezi ki magát, a képet és a szöveget kétféle írásmódként értelmezte. A fotográfiát a kommunikáció eszközének tekintette, az esztétikai szempontokat a képek valóságtartalmával szemben másodlagosnak tartotta. „Soha nem szép, hanem jó fotókat akartam készíteni. A fotómûvész számára az esztétikai minõség számít, a riporter számára a szemantikai minõség.” Élete során több cikket és könyvet is írt. Életmûve gondolkodásra késztet, mit üzennek az utókornak egy olyan alkotó képei, aki egész életét a képek igazságába vetett hitnek szentelte?