Ekkor már mindenki tudta, közel a háború vége, az emberiség egyik legbetegebb eszméje felett éppen diadalt aratnak a szövetségesek. Berlin már romokban hevert, és amikor április 29-én a szovjet 3. csapásmérõ hadsereg 79. lövészhadteste megkezdte a szimbolikus jelentõségû Reichstag épületének ostromát, mindenki abban reménykedett, a világ addigi legpusztítóbb világégésének a vége kézzel foghatóvá vált Európa és a világ nagy része számára.

1945. április 30-án kora reggel a szovjet 3. csapásmérõ hadsereg SZMERS felderítõszázada parancsot kapott, hogy haladéktalanul törjön át a folyamatosan becsapódó gránátok miatt sötét, vészjósló füstfelhõbe burkolódzó kormányzati negyed, pontosabban a rommá lõtt Birodalmi Kancellária irányába. A válogatott katonákból álló alegységre nem kevesebb várt, mint az, hogy fogják el élve Adolf Hitlert. A parancs magától Georgij K. Zsukov marsalltól származott, ugyanis az úgynevezett Führerbunkerbõl menekülõ szakács – akit elfogtak a Vörös Hadsereg katonái – elárulta, a náci fenevad nem menekült el Berlinbõl.

Amíg az egyik támadás meghozta a várt eredményt, ugyanis április 30-án – miközben a kormánynegyedben, a Brandenburgi kapunál és a Wihelmstrassén még folyt az öldöklõ küzdelem – a 150. lövészhadosztály rohamjárõrei 12 óra 45 perckor kitûzték a vörös lobogót a Reichstag tetejére.

A különleges egység katonái viszont nem tudták teljesíteni Zsukov parancsát, ugyanis Adolf Hitler és akkor már a felesége, Eva Braun a halálba menekült: délután fél négy körül mindketten ciánkapszulát vettek be, míg a Führer fõbe is lõtte magát. A holttestüket a szovjet katonák megérkezése elõtt a Hitler mellett maradt katonái elégették egy bombatölcsérben. De a lényeg az volt, Berlin elesett – igaz, csak május 2-án tették le a fõvárost védõ utolsó német egységek a fegyvert – és Hitler pedig halott volt.

Hitler április 29-én kedvenc németjuhász kutyáján tartotta meg a fõpróbát. Blondi megkapta az elõkészített méregkapszulából az egyiket, és rövid idõn belül kimúlt    Fotó: Wikipedia

Nézzük, hogy milyen katonai erõk néztek szembe egymással a berlini csata kezdetén. A Vörös Hadsereg három frontja összesen 2 és fél millió fõt, benne 2.062.100 harcoló – beleértve 155.900 lengyel – katonát, tartalékokkal együtt 6250 harckocsit és önjáró löveget, 41.600 löveget és aknavetõt, valamint 7500 repülõgépet vont össze. A lengyel 1. és 2. hadsereg összesen 10 gyaloghadosztályból, egy harckocsihadtestbõl és egy lovasdandárból állt. A három szovjet front a lövészgyalogság páncélos-támogatására 16 önálló harckocsi vagy önjáró tüzérdandárt, valamint 83 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérezredet vethetett be a harcok során.

Velük szemben a Wehrmacht és az SS megközelítõleg 1 millió német katonát és Volksstrum-harcost állíthatott szembe, akiket 1519 harckocsi és rohamlöveg, valamint 9303 löveg és aknavetõ támogatott. Német levéltári adatok szerint a Visztula Hadseregcsoport 9. hadserege április 16-án 502 bevethetõ és 33 harcképtelen páncélossal, 3. páncéloshadserege pedig 174 bevethetõ és 11 harcképtelen páncélossal rendelkezett. A Közép Hadseregcsoport 4. páncéloshadseregének állományában 638 bevethetõ és 70 harcképtelen harckocsi és rohamlöveg volt. A Visztula Hadseregcsoportot a 6. légiflotta részei mintegy 300 repülõgéppel támogatták.

A számokat látva döbbenetes erõfölény volt a szovjetek oldalán, ám a németek Berlint védve elképesztõ módon harcoltak, mert egyrészt pontosan tudták, mi vár rájuk a fogságban, másrészt már tudták azt is, hogy a szovjet hadsereg katonái miként viszonyulnak a németekhez, akiket egy emberként tartottak felelõsnek minden ellenük elkövetett borzalomért.

A veszteségek elképesztõek voltak: a szovjeteknek 80 ezer katonájuk halt meg vagy tûnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, míg a német oldalon mintegy 125 ezren haltak meg, 200 ezernél többen sebesültek meg, ugyanakkor az egykor büszke fõvárost szinte a földdel tették egyenlõvé    Fotó: Wikipedia

Különösen heves harcok folytak a berlini földalatti alagútjaiban, a csatornarendszerben, illetve a fontosabb német harcálláspontok és középületek birtoklásáért. Számtalan szovjet harckocsi is elpusztult, többségük a páncélöklöknek esett áldozatul. Ugyanis a Hitlerjugend tagjai – Hitler utolsó fanatikus hívei – különösen veszélyes harckocsipusztítók voltak, alig 50 méterrõl lõttek, és a legtöbbször egy lövésnek elegendõnek kellett lenni. Érdekes, hogy késõbb, 1956-ban a szovjetek ugyanígy rengeteg harckocsit veszítettek a magyar felkelõkkel vívott budapesti harcokban, ahol nem páncélöklökkel, hanem meggyújtott, benzinnel töltött üvegekkel, az úgynevezett Molotov-koktélokkal okoztak rengeteg kárt a szabadságharcosok.

Május 2-án a Berlin védelmét irányító Helmuth Weidling tábornok elõbb tûzszünetet kért, majd 8 óra 23 perckor Zsukov marsall fõhadiszállásán megadta magát. A szovjet ágyúk délután 3 órakor hallgattak el, a városra az egykori visszaemlékezések szerint fülsüketítõ csönd ereszkedett. A veszteségek elképesztõek voltak: a szovjeteknek 80 ezer katonájuk halt meg vagy tûnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, míg a német oldalon mintegy 125 ezren haltak meg, 200 ezernél többen sebesültek meg. Az egykor büszke fõvárost pedig a földdel tették egyenlõvé.

A teljes cikket a moszkvater.com oldalon olvashatják el.