Nem mindennapi ember volt Igor Mojszejev, az egyszer biztos. Miután állandó újító törekvései miatt elégedetlen volt az 1920-as évek második felében a Bolsoj irányvonalával, még arra is képes volt, hogy gyalog és lóháton bejárta az országot, ismerkedett a különbözõ népek táncaival, gyûjtötte az élményeket és motívumokat. Sokat küzdött a „felkent” szakértõkkel, hogy érvényesíthesse elképzelését – a cselekményesség erõteljes kifejezését a táncban, továbbá a néptánc és az akadémikus balett elemeinek ötvözését –, de táncosaival is, amíg kialakította saját stílusukat.

Számtalan konfliktust követõen Mojszejevre rámosolygott a szerencse, ugyanis a Mûvészeti Bizottság vezetõje Platon Kerzsencev egy jelentést kért tõle a balett, és úgy általában a tánc helyzetérõl. Õ pedig meglátta ebben a lehetõséget, és az eredeti feladat helyett a néptánc helyzetérõl, annak fejlesztési lehetõségeirõl írt. Kerzsencevet meggyõzte, és 1936-ban Mojszejevet kinevezték az újonnan létrehozott Népmûvészeti Színház fõkoreográfusának. Nem vesztegette sokáig az idejét, megszervezte a Szövetségi Néptáncfesztivált, amelyre Moszkvába érkeztek a valamennyi tagországból a legjobb néptáncosok. Miután a fesztiválnak hatalmas sikere volt, Mojszejev fejébõl kipattant a nagy ötlet, ami 1937. február 10-én a Szovjetunió Állami Néptáncegyüttese (GANT) létrehozásához vezetett.

Az igazi aranykor azonban a háborút követõ évtizedekben jött el a számukra     Fotó: wikipedia

Elsõ mûsoruk, „A Szovjetunió népeinek tánca” azonnal ismertté tette õket – természetesen ekkor még csak a hazájukon belül. Késõbb következtek a cselekményes balettek, az eltáncolt életképek, az elõadások népi elemei jelentõsen megváltoztak, megadva nekik a klasszikus tánc vonásait. Mojszejev az együttes fõ feladatának a Szovjetunió népei táncfolklórjának kreatív feldolgozását és népszerûsítését tartotta, amelynek tanulmányozásához a mûvészek országos turnékon vettek részt és néptáncokat, dalokat és rituálékat tanultak meg és dolgozták be fokozatosan õket a repertoárjukba.

A 2. világháború alatt ugyan sok táncosuk került ki a frontra, de a központi utasítás miatt egyetlenegy fellépést sem mondhattak le, a hátországban megállás nélkül adtak mûsorokat, volt olyan nap, amikor háromszor is elõadták azt. Sõt, nem egyszer maga Mojszejev is beállt a táncosai közé, ha éppen nem volt megfelelõ a létszám. Az igazi aranykor azonban a háborút követõ évtizedekben jött el a számukra. Közel háromszáz mûsort vittek színre, több mint 160 országban turnéztak, és rendkívül népszerûek voltak hazájukban és a világon mindenhol. Szinte a Szovjetunió utazó nagykövetei voltak, és az elõadásaik és a népszerûségük nem egyszer elõsegítette az államok közötti kapcsolatok javulását.

A teljes cikket elolvashatja a moszkvater.com portálon.