A Babaváró hitel legfontosabb feltételeit és jogosultsági elvárásait jogszabályban rögzítették, így azt gondolhatnánk, nem számít, hol igényeljük azt. Ez azonban nem igaz, számos különbséget találni az egyes bankok ajánlatai között. Az egyik ilyen, hogy a legtöbb pénzintézet akció keretében valamekkora összeget, akár 180 ezer forintot utólag jóváír az ügyfél számláján.
Mindez komoly segítséget jelenthet a fiataloknak. Igen ám, de az ajándék feltételhez kötött, gyakori például, hogy csak a bank új ügyfelei kapják meg, de elõfordul, hogy az kapja csak meg, aki számára legalább 9 vagy 10 millió forintot folyósítanak. A Bankmonitor szakértõi összegyûjtötték, hogy melyik banknál, ki kaphat jóváírást.
Gránit Bank
A 2023. január 1. és január 31. közötti idõszakban befogadott Babaváró kölcsönigénylések esetén egy alkalommal 180 ezer forintot jóváír az ügyfél kölcsönszerzõdésében szereplõ folyószámláján a folyósítást követõ hónap végéig. A kedvezmény feltétele, hogy a kölcsön folyósítása 2023. február 28-áig megtörténjen.
UniCredit Bank
A 2023. január 1. és 31. közötti idõszakban, az új ügyfelek részére nyújtott Babaváró kölcsönöknél egy alkalommal jóváír 150 ezer forintot. Az összeget az ügyfél hitelszerzõdésben szereplõ bankszámlán írják jóvá a folyósítást követõ hónapban, azzal, hogy a folyósításnak 2023. február 28-ig meg kell történnie.
Számos különbséget találni az egyes bankok ajánlatai között Fotó: Pixabay
MKB Bank
Az ügyfelek részére 130 ezer forint egyösszegû kedvezményt ad, amelyet a folyósítást követõ hónap végéig, az ügyfél banknál vezetett számláján írnak jóvá. Az akció 2023. január 1. napjától visszavonásig, de legkésõbb 2023. június 30.-ig érvényes a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre, amennyiben a folyósítási összeg legalább 9 millió forint.
Takarékbank
Az ügyfelek részére 130 ezer forint egyösszegû kedvezményt ad, amelyet a folyósítást követõ hónap végéig, az ügyfél banknál vezetett számláján írnak jóvá. Az akció 2023. január 1. napjától visszavonásig, de legkésõbb 2023. június 30.-ig érvényes a hiánytalanul befogadott kölcsönkérelmekre, amennyiben a folyósítási összeg legalább 9 millió forint.
Erste Bank
120 ezer forint kedvezményt ad akkor, ha valaki 2022. április 19-tõl igényel Babaváró hitelt, ami folyósításra kerül. Az akció visszavonásig érvényes.
Az ajándékot a legtöbb pénzintézet feltételhez köti Fotó: Pixabay
Raiffeisen Bank
A 120 ezer forint jóváírás feltétele, hogy az igénylés 2023. január 1. és február 28. között történjen, a kölcsön pedig 2023. április 30-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósításra kerüljön.
K&H Bank
Akkor ír jóvá 120 ezer forintot a hitel törlesztõszámláján, ha a hiteligénylést 2022. május 13-át követõen fogadták be, a hiánytalan hitelkérelem alapján a hitel folyósítása megtörtént. Az akció további feltétele, hogy a Babaváró hitel összege elérje a 10 millió forintot.
CIB Bank
50 ezer forint energiahatékonysági bónuszt ír jóvá az adós folyószámláján, amennyiben a Babaváró kölcsön hiánytalanul befogadásra kerüljön 2023. január 1. és március 31. között, a kölcsön folyósítása pedig legkésõbb 2023. május 31-ig megtörténjen. A jóváírás teljesítésekor rendelkezik forint bankszámlaszerzõdéssel a CIB Banknál.
OTP Bank
Az OTP Bank jelenleg nem kínál akciós jóváírást az igénylõknek, pedig tavaly augusztus végéig 80 ezer forintot kaphattak utólag az ügyfelek a folyósítást követõen.