A 26 éven át mûködõ, bulvárhíreket és politikai kommentárokat megjelentetõ Apple Daily júniusban szûnt meg, miután a hongkongi rendõrség nemzetbiztonságért felelõs egysége június 17-én nagyszabású, meglepetésszerû akció keretében a lap öt vezetõ munkatársát vette õrizetbe.
Ugyanaznap a hatóságok a laphoz kötõdõ három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevõ vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást végeztek az õrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) címû hongkongi lap.
A székház átkutatására több mint kétszáz rendõrt mozgósítottak, akik hat óránál tovább vizsgálták át az irodákat és több mint 40 digitális eszközt - a többi közt számítógépeket és merevlemezeket. Azóta a lap két vezércikkíróját is õrizetbe vették.
A hatóságok az intézkedések indoklásakor az Apple Daily nyomtatott illetve internetes kiadásban is megjelent egyes cikkek tartalmára hivatkoztak.
Jimmy Lai-t, az Apple Daily alapítóját még tavaly augusztusban vették õrizetbe a laphoz kötõdõ, kilenc másik emberrel - köztük Lai fiával - együtt a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.
A Hongkongi Újságíró Szövetség (Hong Kong Journalists Association, HKJA) július 15-én közzétett, éves jelentésében egyebek mellett az Apple Daily elleni intézkedéseket sorolta a hongkongi sajtószabadság problémáira utaló jelek között.
Az 1968-ban alapított szövetség szerint romokban a sajtószabadság Hongkongban, a hatósági elnyomás pedig a média különbözõ ágazatain átívelõen érzékelhetõ.