Egészen parádés pályafutást tudhat magáénak a ma 70 éves Klampár Tibor. Noha elérte a hetedik X-et, ha odaáll az asztalhoz, még ma is alig akad ellenfele a mai fiatalok közül. Bõven van mit ellesni az asztalitenisz magyar legendájától.
"Nem szoktam mérleget készíteni, még a kerek évfordulóknál sem, mert mindig a pillanatnak élek. Mondhatom, hogy elégedett vagyok az eddigi életemmel, leszámítva az utóbbi öt évet, amikor megsokasodtak a problémák, és ez nem tesz jót az állapotomnak, mert lelkizõs vagyok" mondta az MTI-nek Klampár Tibor.
Hozzátette: nagyon jó, hogy edzõsködhet, mert szereti csinálni, bár vannak zavaró körülmények. "Úgy érzem, tudnék többet is segíteni szeretett sportágamnak... Az asztalitenisz szerelmese vagyok, amíg élek és lábra bírok állni, nem tudom abbahagyni. Tavaly egy iráni légiós átverése miatt vették el tõlünk a bajnoki címet, és most is gond van valakinek a versenyengedélyével. Jó lenne csak az asztalitenisszel foglalkozni!" - magyarázta a Celldömölk csapatának mestere.
A pályafutása egyik csúcsának a phenjani világbajnokságon szerzett csapat aranyat tartja Fotó: IFFT
Arra a kérdésre, hogy mit tekint pályafutása csúcsának, Klampár Tibor habozás nélkül a phenjani világbajnokságot nevezte meg. "Az 1979-es világbajnokságon kétszer is legyõztük Kínát, elõször a csoportban, majd utána a döntõben is" - elevenítette fel az akkori sajtóban "phenjani csodaként" emlegetett csapatvilágbajnoki gyõzelmet.
A másik csúcspont az 1988-as szöuli olimpia, ahol elõször szerepelt a programban az asztalitenisz. Harmincöt évesen bejutott a négy közé, ám akkor, a többi versennyel ellentétben, a harmadik helyért is játszani kellett. Klampár kikapott, és nem állhatott fel a dobogóra.
Ha ott bronzérmes vagyok, ma kapnék olimpiai járadékot, ami nagy segítség lenne, helyrehozná az életemet. Az egyik csúcspont tehát egyben nagy csalódás is az életemben" - fogalmazott keserûen.
Klampár Tibor a sok hányattatás, õt ért igazságtalanság és több évet kitevõ eltiltás ellenére ma is imádja a sportágát.
Világbajnok csapattársa, Gergely Gábor a következõképpen jellemezte Klampár Tibort. "Egy meg nem értett zseni, akibe beleszorult legalább még két-három világbajnoki cím, amit nem saját hibájából nem nyert meg" jelentette ki Gergely Gábor.
Klampár Tibor tehetsége alapján többre vihette volna, bizony benne maradt néhány vb-cím a csuklójában Fotó: IFFT
Klampár Tibor legnagyobb eredményei
Világbajnokságok:
- 1971. Nagoya (Japán) aranyérem férfi párosban Jónyer Istvánnal
- 1973. Sarajevo (Jugoszlávia) ezüstérem férfi párosban Jónyer Istvánnal
- 1977. Birmingham (Anglia) bronzérem csapatban
- 1979. Phenjan (Észak-Korea) ezüstérem férfi párosban Jónyer Istvánnal; aranyérem csapatban
- 1981. Újvidék (Novi Sad; Jugoszlávia) ezüstérem csapatban
Olimpia:
- 1988. Szöul (Dél-Korea) 4. hely egyéniben
Európa-bajnokságok:
- 1970. Moszkva (Szovjetunió) bronzérem férfi párosban Jónyer Istvánnal
- 1974. Újvidék (Novi Sad; Jugoszlávia) aranyérem párosban Jónyer Istvánnal; ezüstérem csapatban
- 1978. Duisburg (NSZK) ezüstérem vegyes párosban Szabó Gabriellával; aranyérem csapatban
- 1980. Bern (Svájc) bronzérem párosban Jónyer Istvánnal;
- 1982. Budapest aranyérem csapatban
- 1988. Párizs bronzérem csapatban
Európa TOP-12:
- 1972. Zágráb (Jugoszlávia) 6. hely
- 1973. Böblingen (NSZK) 8. hely
- 1974. Trollhättan (Svédország) 4. hely
- 1981. Miskolc 1. hely
- 1986. Sodertalje (Svédország) 9. hely
- 1987. Basel (Svájc) 8. hely
Világkupa:
- 1980. Hong-Kong 7. hely
- 1981. Kuala Lumpur (Malajzia) 1. hely
- 1987. Macao (Kína) 12. hely.