Nagyon úgy tûnik, hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott Waterlooját Stockholmnak hívják. Ugyanis a csapat három alkalommal lépett pályára a svéd fõvárosban, és valamennyit elveszítette. A szerdai negyeddöntõben 17 góllal kikaptak a címvédõ Dániától, pénteken pedig Norvégiával szemben veszítettek nyolc találattal.
A legfájóbbat pedig vasárnap, mégpedig Egyiptom ellen - kétszeri hosszabbítást követõen 36-35-re -, és ezzel a nyolcadik helyen végzett a világbajnokságon. Ha csak az eredményt nézzük, akkor akár sikeresnek is nevezhetjük a magyarok szereplését, hiszen a negyeddöntõbe jutva biztosították részvételüket a jövõ márciusi olimpiai selejtezõtornán.
Ha viszont azt is megvizsgáljuk, hogy azoktól a csapatoktól arcpirító vereségeket szenvedtünk el, akik valamit is számítanak a férfi kézilabdázásban, akkor már egészen más a helyzet. Olyan messze vagyunk a sportág élmezõnyétõl holott voltunk olimpiai negyedikek és világbajnoki ötödikek is az elmúlt bõ tíz évben , hogy azt fizikailag is fájt látni. Ráadásul az olimpián, vagy rosszabb esetben már az olimpiai selejtezõben éppen azokkal találkozunk, akik bucira vertek a vb-n minket.
Lékai Máté döntõ büntetõt hibázott a meccs végén Fotó: MTI/Kovács Tamás
Az erõltetett beállójáték már sematikus az ellenfeleink számára, nem véletlen, hogy az izlandi bravúr kivételével a padlóba döngölte minden komoly válogatott sajnos Portugáliát is ide kell már sorolnunk a mieinket. Arról meg már szót se ejtsünk, hogy egy vb-negyeddöntõben miért kell az egyébként néha túl nyugodt Chema Rodríguez szövetségei kapitánynak teli torokból üvöltöznie a játékosokkal, hogy szedjék már össze magukat.
Egyiptom ellen a második félidõ már-már az izlandiak által egyszer már látott csodát idézte, ám teljesen érthetetlen, hogy miért nem tudja kihasználni a magyar válogatott azt a pszichikai elõnyt, hogy a félidei mínusz hatról döntetlenre menti a találkozót. Ráadásul hat perccel a vége elõtt úgy tûnt, eldõlt a hetedik hely kérdése, akkor ugyanis Egyiptom 28-24-es elõnyben volt. Aztán padlóra vittük õket
Ám innen is sikerült felállniuk, mert képtelenek voltunk a már padlón lévõ ellenfélnek bevinni átvitt értelemben és valóságban is mindent eldöntõ találatot. Büntetõt hibázunk, majd amikor a Sors ad még egy lehetõséget, eladjuk a labdát. És ne jöjjünk a fáradtsággal, mert az egyiptomiak is pont annyi meccset játszottak, mint a magyarok.
