Szinte fel sem ocsúdott az ország Kóbor János halálhíre miatti letargiából, kiderült, hogy egy legendás sportolóért, az 51 éves Csollány Szilveszterért izgulhatunk. A 2000-es sydney-i olimpia bajnoka gyûrûn nyert aranyérmet ugyanis egy budapesti kórházban fekszik, ahol a Magyar Nemzet híre szerint lélegeztetõgépen tartják, mert a szervezetét megtámadta a covid.
A Blikk információja szerint a tornász három hete elkapta a koronavírust, bõ egy hete elkezdett romlani az állapota. Nem sokkal késõbb pedig annyira rosszul lett, hogy Sopronból mentõvel az egyik budapesti kórházba kellett szállítani, s jelenleg is ott kezelik. A sajtóinformációkat a Magyar Torna Szövetség nem cáfolta igaz, nem is erõsítette meg , ugyanakkor a sportszervezet egyik tagja nem tagadta a rossz hírt.
Az 51 éves olimpiai bajnok tornász nemrég még részt vett a Ninja Warriors televíziós játékban Fotó: TV2
Az utóbbi idõben nem sokat tudtunk Szilveszterrõl, elvonult Sopronba a világ elõl és elõlünk is . Azonban a rossz hír hozzánk is eljutott már, nagyon szomorúak vagyunk, szorítunk érte, szurkolunk neki, hogy nyerje meg ezt a harcot, hiszen fiatal, életerõs ember mondta a Blikknek a Magyar Tornaszövetség egyik alkalmazottja.