Most ha gonoszkodni szeretnénk vagy egy kicsit realisták vagyunk , akkor azt írhatnánk, hogy az eddig pont nélkül álló Ferencváros számára teljesen mindegy milyen összeállításban lép pályára csütörtökön, a 18.45-kor kezdõdõ Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában a továbbjutásért hajtó Betis ellen.
Ám úgy véljük, amíg nem fújják le a meccset Sevillában, addig igenis hinnünk kell a csodában, azaz a Fradi pontszerzésében, így igenis nagy érvágás, ha a csapat legjobb formában lévõ játékosa, az albán Myrto Uzuni nem léphet pályára. Sõt, az egyre inkább formába lendülõ ukrán Olekszandr Zubkov is sérült Uzunihoz hasonlóan, és bizony ketten sokat tehettek volna hozzá a Ferencváros játékához.
Az Európa-liga G csoportjában négy forduló után a német Bayer Leverkusennek tíz, a spanyol Real Betisnek hét, a skót Celtic FC-nek hat pontja van, míg a Ferencváros pont nélkül a tabella utolsó helyén áll Fotó: fradi.hu
Mindezek ellenére Peter Stöger, a magyar bajnoki címvédõ vezetõedzõje elmondta, hogy különbözõ felállásokban is sikeresek tudtak lenni a közelmúltban, ezért úgy gondolja, nélkülük is eséllyel harcolhat a pontokért a Ferencváros.
Számomra nagyon szimpatikus a Betis játéka, sokpasszos támadófutballt játszik. Nehéz egy ilyen képességû együttes ellen érvényesíteni a céljainkat, de természetesen megpróbálunk mindent ennek érdekében. Úgy gondolom, csak csapatszinten tudunk hatékonyan védekezni ilyen képességû játékosok ellen. Szerencsére egyre jobban ment a védekezés az elmúlt hetekben olvasható az FTC honlapján az osztrák szakvezetõ nyilatkozata.
Az egyre inkább formába lendülõ ukrán Olekszandr Zubkov is sérült, így Uzunihoz hasonlóan kihagyja a Betis elleni meccset Fotó: fradi.hu
A második számú európai kupasorozat G csoportjában négy forduló után a német Bayer Leverkusennek tíz, a spanyol Real Betisnek hét, a skót Celtic FC-nek hat pontja van. A magyar bajnoki címvédõ pont nélkül a tabella utolsó helyén áll, és már a Konferencia-ligába jutást jelentõ harmadik pozíció megszerzésére sincs esélye. Maximum a becsületpont(ok) megszerzésére!