A tokiói olimpia keddi versenynapján K-1 1000 méteren egészen parádés teljesítménnyel nyerte meg a világ-, és Európa-bajnok Kopasz Bálint, aki ezzel a sportág legendái közé emelkedett. Nekünk jó hír, míg ellenfeleinek rossz, hogy a 24 éves versenyzõ kijelentette, akár még három nyári játékokon is részt venne.
Kilencéves korom óta erre a napra készültem, ez pedig 15 év kõkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt. Nem volt buli, nem voltak barátok, sõt, még barátnõ sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna. Láttam az örömöt édesanyám arcán is, aki nagyon sokat tett azért, hogy idáig eljussak, felkészített, minden nap ott volt mellettem, megfõzött mindenféle minõségi ételt" mondta Kopasz Bálint.
És ami igazán történelmivé tette ezt a sikert, az az, hogy elõször indulhatott egy nemzetbõl két versenyzõ, és a férfiak királyszámában azonnal kettõs magyar siker született. A 21 esztendõs Varga Ádám ugyanis Pazar hajrával végül ezüstérmet szerzett. Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elõ, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az elsõ két helyen.
Az ezüst most nagyon fényesen csillog, fõleg a kettõs magyar siker miatt. A célban úgy éreztem, hogy egy kicsit a német elõtt értem be, felnéztem a kijelzõre és elkezdtem ordítani, de aztán abbahagytam, mert arra gondoltam, hogy ez nem lehet a miénk, ez biztosan az elõzõ futam eredménye" elevenítette fel Varga, jelezve, hogy elõször nem is hitte el, amit látott.
A nõi kajak kettesek 500 méterén a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros végül bronzérmet szerzett Fotó: Magyarock - Olympic Team Hungary/Szalmás Péter
Hasonlóban reménykedtünk a nõi kajak kettesek 500 méteres versenyében, hiszen megint két magyar egység volt ott a fináléban, ráadásul az ötszörös ötkarikás bajnok, 34 éves Kozák Danuta ebben a számban címvédõként indult a japán fõvárosban. Sajnos esély sem volt a magyar gyõzelemre, igaz, a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra páros végül bronzérmet szerzett, míg mögöttük Csipes Tamara és Medveczky Erika kettõse lett a negyedik.
Nyilván nyerni szerettünk volna, ugyanúgy, ahogy mindenki más. Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy elõnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most õk is elõttünk zártak. Hiszem azt, hogy a négyesre, illetve Dana az egyesre még éhesebben állunk oda" - mondta Bodonyi Dóra.
Lucz Dóra sem állhatott fel a dobogóra a kajak egyes 200 méteren a tokiói olimpián. Az UTE 26 éves, háromszoros Európa-bajnoka, friss Eb-ezüstérmese végig a középmezõnyben haladt a fináléban és hatodikként csapott a célba. A szám másik magyarja, Kárász Anna a B döntõben hetedikként zárva összesítésben 16. lett.
Nem vagyok felhõtlenül boldog, mert ez lehetett volna jobb is, de próbáltam a legjobbat kihozni a mostani körülmények között és végig küzdöttem, egészen az utolsó centiméterig. Örültem, hogy Magyarországot képviselhettem az olimpián, mert kajakban már kijutni is nehéz ide, hiszen a hazai mezõny nagyon erõs" nyilatkozta a könnyeivel küzdve Lucz.
És akkor egy újabb történelmi magyar siker, és szintén a vízen. A Finndingiben szereplõ Berecz Zsombor ezüstérmet nyert, ami a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja, az elsõt a Detre testvérek szerezték, akik az 1980-as, moszkvai játékokon a harmadik helyen végeztek Repülõhollandiban.
A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó tíz futam után a második helyen jutott be a dupla szorzós éremversenybe, ahol a legjobb tíz szerepelt. Berecz fantasztikus teljesítménnyel, végig az elsõ vagy második helyen hajózva megnyerte az utolsó futamot, de a brit Giles Scottnak a negyedik hely is elég volt a címvédéshez. A dobogó harmadik fokára a spanyol Joan Cardona állhat fel.
Az olimpiától búcsúzó Finndingiben szereplõ Berecz Zsombor ezüstérmet nyert, ami a magyar vitorlázás második ötkarikás medálja Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Beérett a sok munka, megérte a sok áldozat, amit a családom és mások is hoztak. Örülök nagyon ennek az ezüstéremnek, jó helyre ment az a támogatás, amit kaptam. Ez volt az utolsó táncunk. Méltó befejezése volt egy hajóosztály olimpiai szereplésének. Nincs az az isten, hogy még egy olimpiára felkészüljek. Elég sokat nélkülözött a családom, kihagytam fontos éveket a gyerekeim életébõl, most velük akarok lenni" nyilatkozott a partra szállás után a 35 éves Berecz.
Egy biztos, az ezüstérem ellenére sem Tokió lesz a kedvenc városa a magyar versenyzõnek.
Nem akarok itt vitorlázni többet. Az, hogy a tûzlépcsõn kellett közlekednünk a hetedikre, hogy a Covid miatt úgy kezeltek minket, mint a leprásokat, elvette a kedvem ettõl a helytõl. Nekem a Balaton marad a kedvenc" fogalmazott az olimpiai ezüstérmes.
Hogy nincs még vége a magyar éremesõnek, arról birkózóink tették a legtöbbet. Ugye kora délután a kötöttfogásúak 77 kilós döntõjében lép szõnyegre Lõrincz Tamás, ám, hogy ne legyen egyedül az éremcsatákban, a 97 kilós Szõke Alex gondoskodott. Az ESMTK 21 éves tehetsége a vigaszágon a grúz Giorgij Meliával találkozott, és 10 másodperccel a találkozó vége elõtt vesztésre állt.
Szõke Alex 10 másodperccel a találkozó vége elõtt összekapta ellenfelét, majd némi túlzással kihajította a csarnokból Fotó: MTI/Illyés Tibor
És ekkor Szõke olyat tett, amire csak a legnagyobbak képesek. Összekapta ellenfelét, majd némi túlzással kihajította a csarnokból. Jöhet a bronzmeccs, és a harmadik helyért a lengyel Tadeusz Michalik lesz az ellenfele a juniorok között Európa-, a kadettek között pedig világ- és Európa-bajnok magyarnak.
Amikor másodjára leküldték Meliát, akkor arra gondoltam, hogy nem mentem szórakozni, mint a kortársaim, hanem az edzõtáborokban, az edzéseken szenvedtem helyette. Mégsem sikerült, de mentem tovább, nem adtam fel, így azt hiszem, a nagyobb akaraterõ döntött. Hiába tapasztaltabb és eredményesebb, én jobban akartam" - mondta az MTI-nek Szõke Alex.
És ezzel még nem volt vége, ugyanis Lõrincz Viktor második mérkõzését is megnyerve elõdöntõbe jutott a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában, így szerdán már biztosan éremért birkózhat. A BHSE 31 éves Európa-bajnoka egy könnyed siker után azzal a Denis Kudlával nézett farkaszszemet, akitõl öt éve a riói játékok bronzmérkõzésen botrányos körülmények között kapott ki, ám most visszavágott.
Pont az volt a mérkõzés kulcsa, hogy csak egy picit legyek jobb, ne akarjam nagyon elverni, azaz ne vigyenek el az érzelmek az öt évvel ezelõtt történtek miatt. Csak a saját feladatomra koncentráltam. Az meglepett, hogy a második menetben sem ugrott nekem" - értékelt az MTI-nek Lõrincz Viktor, aki a fináléba kerülésért az egyiptomi Mohamed Metwally lesz az ellenfele.
Sajnos másik két klasszisunk, a nõi 62 kilogrammban szerepelt Sastin Marianna és a kötöttfogásúak 67 kilós súlycsoportjában érdekelt Korpási Bálint is kiesett. Mindketten már az elsõ mérkõzésükön a 16 között vereséget szenvedtek, a legyõzõjük, a romániai Incze Kriszta és az örmény Karen Aszlanjan pedig nem jutott fináléba, mert már a negyeddöntõben alulmaradt.
Atlétáink továbbra is terített betlit játszanak az Olimpiai Stadionban. Szilágyi Réka a selejtezõben a 25. helyen zárt, így nem jutott döntõbe nõi gerelyhajításban. A debreceni dobóatléta legjobbja 57,39 méter volt, míg a fináléba 60,94 méteres eredménnyel lehetett bejutni. A két esztendeje az Egyesült Államokból hazatért Szögi István elõfutamában a 12. helyen ért célba és nem jutott tovább az elõdöntõbe 1500 méteren.