Fantasztikus hír a hazai autósport rajongóinak, hogy a 2021-ben az Euroformula Openben induló Team Motopark Forma-3-as csapata hivatalosan bejelentette, hogy Keszthelyi Vivien a 2021-es szezonban náluk folytatja pályafutását. A 20 esztendõs magyar versenyzõ a csapattal közös teszteken mutatott teljesítményével vívta ki, hogy az istálló szerzõdtette õt erre a szezonra.
A Team Motoparktól számos pilóta jutott már el a Forma-1-ig, köztük Max Verstappen, Valtteri Bottas vagy éppen az ebben az évben debütáló Yuki Tsunoda. A magyar versenyzõ új csapattársa az a Jak Crawford (Egyesült Államok) lesz.
Vivien az elsõ magyar autóversenyzõnõ a sorozatban, és az április 30-án rendezendõ F1-es Portugál Nagydíj betétfutamán mutatkozik be új csapatában. A sorozat júliusban a Hungaroringre is ellátogat, a tervek szerint 9 helyszínen - többek között Monzában, Spa-Francorchamps-ban, Imolában és az osztrák Red Bull Ringen -, 27 futamból áll majd.
A 20 esztendõs magyar versenyzõ a csapattal közös teszteken mutatott teljesítményével vívta ki, hogy az istálló szerzõdtette õt erre a szezonra Fotó: Team Motopark
Nagyon örülök, hogy a csapatunkban üdvözölhetem Vivient az Euroformula Open 2021-es szezonjában. Hosszú múltra tekintünk vissza, remek eredményeket produkáltunk korábban, és alig várjuk, hogy ezt Viviennel is folytathassuk. Nagyon jó teszteket hajtottunk végre vele 2020 telén, és bízunk benne, hogy mindenben támogatni tudjuk, ami szükséges ahhoz, hogy nyilvánvaló tehetsége jó eredményekkel párosuljon a Forma-3-ban mondta Timo Rumpfkeil, a Team Motopark csapatfõnöke
Keszthelyi Vivien köszönetet mondott a Team Motoparknak, és mindenkinek, aki a közös munka során hozzásegítette ahhoz, hogy már 20 évesen ott tartson, ahol most. Az ifjú pilóta a privát teszteken már vezethette az idei Forma-3-as autót, valamint a szerdán Spaban kezdõdõ elsõ hivatalos kollektív teszten is beleülhet majd a Dallara 320-ba.
Vivien az elsõ magyar autóversenyzõnõ a sorozatban, és az április 30-án rendezendõ F1-es Portugál Nagydíj betétfutamán mutatkozik be új csapatában Fotó: Team Motopark
Én mindig hittem benne, hogy eljuthatok idáig, most viszont annyira örülök, hogy alig találom a szavakat. Köszönettel tartozom szüleimnek, az Audi Sport szakmai vezetõségének és a támogatóknak, akik a pályafutásom elején lehetõséget biztosítottak, hogy minden tõlem telhetõt megtehessek az autósportban. Büszke vagyok rá, hogy magyar pilótaként topcsapattól kaptam esélyt a királykategóriáig eljutni. Ez, mint tudjuk, nemzetközi szinten nagyon keveseknek adatik meg, különösen a nõi pilóták közül. Talán két-három autóversenyzõnõ mondhatja el magáról a világon mondta Keszthelyi.