Vélhetõen az, aki fennmarad és megnézi az 55. Super Bowlt, az egy történelmi összecsapás szemtanúja lesz. Ugyanis a sportágban egyrészt ez az elsõ alkalom, hogy az egyik fél jelen esetben a Tampa Bay a saját stadionjában léphet pályára, ráadásul a Raymond James Stadionban 25 ezren szurkolhatnak majd a csapatoknak. Szintén az elsõ olyan nagydöntõje lesz az NFL-nek, melyben két olyan irányító lesz érdekelt, aki az elõzõ két nagydöntõben magasba emelhette a Vince Lombardi-trófeát. Tom Brady még a New England Patriots tagjaként 2019-ben a hatodik bajnoki címét nyerte a Los Angeles Rams legyõzésével, míg tavaly Patrick Mahomes a San Francisco 49ers ellen vezette sikerre a Kansas Cityt.
A szakértõk egyértelmûen úgy vélik, a mostani finálé gyõztese az a csapat lesz, amelyikben az irányító jobban teljesít. Ez azért is kiemelkedõ párbaj lesz, hiszen Brady minden idõk legjobb, valamint Mahomes a jelenkor és a jövõ legkiemelkedõbb irányítója. Utóbbi egyébként már most fantasztikus pályafutást tudhat maga mögött, hiszen kezdõként ez a harmadik szezonja, mindhárom idényében eljutott az Amerikai fõcsoport döntõjéig, míg a legutóbbi kettõben pedig a Super Bowlig menetelt együttesével, ahol nemcsak bajnok lett, de õt választották a legjobbnak.
Tom Brady a tizedik nagydöntõjére és a hetedik bajnoki címére készül a hazai pályán megvívandó Super Bowl-n Fotó: facebook
A veterán Brady tavaly húsz év után hagyta el a New England Patriots csapatát, Tampában pedig rögtön megmutatta, miért is klasszis még mindig. Az egyéni számokat tekintve szinte mindenben klubrekordot döntött, ráadásul a 2003-as bajnoki cím után újra bejuttatta a floridai együttest a Super Bowlba. Ráadásul az NFL történetében legutóbb éppen a Brady vezette New England tudta megvédeni címét, a Patriots 2004-ben és 2005-ben is megnyerte a Super Bowlt.