Mindkét csalódott csapat, a Veszprém és a Paris Saint-Germain is harmadszor léphetett pályára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája bronzmeccsén. A francia együttes 2016 és 2018 után, míg a bakonyiak 2014-ben és 2017-ben játszhattak ezt megelõzõen a harmadik helyért. Sajnos ezúttal a párizsiaknak sikerült jobban felszívniuk magukat a tegnapi elõdöntõben elszenvedett vereséget követõen, és végül 31-26-ra legyõzték a magyar bajnokot.
Szerettünk volna legalább tegnap nyerni, de ez sem jött össze, borzalmasan csalódott vagyok. A tanulság: ha év közben jól játszunk, akkor Kölnben is ugyanúgy kell játszanunk. Olyan higgadtan, olyan okosan, olyan precízen, ugyanolyan elánnal. Ez itt most egyszer sem sikerült nyilatkozta az M1-nek Lékai Máté, a Veszprém 32 éves irányítója.
A Kiel a nyolcadik BL-fináléjában a negyedik sikerét aratta Fotó: Telekom Veszprém
A BL-serleget végül némi meglepetésre a német Kiel nyerte, miután a döntõben 33-28-ra legyõzte a Barcelona csapatát. A Kiel a nyolcadik fináléjában a negyedik sikerét aratta, míg a katalánok legutóbb tavaly szeptember közepén Szegeden kaptak ki, azóta mind a 62 mérkõzésüket megnyerték, a BL-ben 22 meccsbõl állt a sikersorozatuk.