Ha õszinték akarunk lenni, akkor most be kell vallanunk, hogy amikor kisorsolták a magyar labdarúgó-válogatott csoportját a Nemzetek Ligája B divíziójában - Oroszország, Törökország és Szerbia szinte senki sem akadt, aki nem azt gondolta, már a második vonalban való bennmaradás is hatalmas bravúrnak számítana. Ehhez képest a magyar labdarúgás végre elindult felfelé, elõbb zsinórban harmadszor van magyar klubcsapat a nemzetközi kupasorozatok csoportkörében a Ferencváros idén a BL-fõtáblára is eljutott , míg a válogatott elõbb pótselejtezõn kijutott a részben hazai rendezésû Európa-bajnokságra. Pár évvel ezelõtt a magyar szurkolók csak álmodni mertek hasonló sikerekrõl
Az idei teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány csapata szerda este tette fel a koronát. A Nemzetek Ligája B divíziójának zárómeccsén ugyanis úgy lépett pályára a válogatott, hogy az elõzetesen sokak által megelõlegezett kiesés helyett a legjobb 16 válogatott közé való feljutásért játszottak a törökök ellen. Ráadásul úgy, hogy nyugodtan nevezhetjük a kezdõ 11-et tartalékosnak, hiszen Gulácsi Péter, Sallai Roland, Szoboszlai Dominik, Szalai Ádám, Lovrencsics Gergõ hiányát sok csapat megérezné.
Ám ezúttal aki lehetõséget kapott, bizonyította, igenis képes olyan teljesítményre, hogy ne a hiányzókról kelljen beszélni a találkozó után. A jóval elõrébbre rangsorolt törökök ellen Sigér Dávid találatával szerzett vezetést az 57. percben, a végeredményt pedig a szünetben csereként beálló Varga Kevin állította be a hosszabbításban. Mindkét gólszerzõnek ez volt az elsõ találata a címeres mezben. (Nyitó képünkön õk ketten láthatóak - a szerk.)
Hangya Szilveszter (b) és a török Ozan Tufan csatája a magyar-török Nemzetek Ligája meccsen Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ez a 2-0-s végeredmény pedig azt jelentette, hogy miután Szerbia 5-0-ra kiütötte Oroszországot, nemcsak megnyerte a csoportját, hanem a következõ kiírásban már a legjobbak között szerepelhet. Olyan válogatottak jöhetnek el ismét Magyarországra, mint a világbajnok Franciaország, Spanyolország, a jelenlegi Eb-címvédõ Portugália, a vb-bronzérmes Belgium, a 2014-es világbajnok Németország vagy éppenséggel Anglia és Olaszország. Ráadásul immár hat találkozó óta veretlen a csapat
Ahogyan a szerbek elleni mérkõzésen, ezúttal is Gera Zoltán helyettesítette a koronavírusból már felépült, de még karanténban lévõ Marco Rossit a pálya szélén. Az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzõjeként dolgozó egykori klasszis szerint a sikerek kulcsa a nagybetûs CSAPAT.
Az Eb-re való kijutás után a Nemzetek Ligájában nemcsak csoportgyõztes lett a válogatott, de feljutott a sorozat elitjébe is Fotó: MTI/Illyés Tibor
Meg akartuk nyerni a meccset, ezért frissíteni kellett a szünetben. A sikerek kulcsa, hogy tökéletesen együtt van a társaság, hatalmas szenvedéllyel és gyõzni akarással futballozik, szinte edzõ nélkül is eredményesen le tud játszani egy ilyen meccset mondta Gera a lefújást követõ sajtótájékoztatón.
Dibusz Dénes, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint talán még maguk a játékosok sem számítottak arra, hogy a csapat elsõ helyen végez csoportjában és ezzel feljut az A divízióba a Nemzetek Ligájában. A pályafutása elsõ válogatott gólját szerzõ Sigér Dávid is a cseréket dicsérte.
Az elsõ félidõben szerintem jobb volt az ellenfelünk, de a padról beszálló játékosok nagyon sokat lendítettek a csapaton. Mivel minden pillanatban megszülethet az elsõ gyermekem, így életem elsõ válogatottbeli találatát neki és a feleségemnek ajánlom - mondta az m4 riporterének a Ferencváros középpályása.
A második gólt szerzõ, a válogatottban ugyancsak elõször eredményes Varga Kevin bevallotta, hogy a második gólt megelõzõ, majd 100 méteres szólójának már õ is várta a végét.
Azt vártam én is, hogy minél elõbb odaérjek a kapuhoz, és az utolsó lépésnél úgy éreztem, hogy rosszul toltam meg a labdát. Szerencsére utat talált a kapuba, de a gólörömre már nem jutott erõm. De remélem, lesz még lehetõségem ünnepelni a gólom után állította a köztévében a Törökországban légióskodó csatár.
A magyar csapat a lefújást követõen elõször a kezdõkörben ünnepelt, majd egy transzparens elõtt fényképezkedett, amin a "Büszke Nemzet! Köszönjük, Srácok. Grazie Marco, Cosimo, Giovanni" felirat volt olvasható. Mi ehhez csak annyit tennénk hozzá: Szép volt fiúk!
Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 6. (utolsó) forduló
Magyarország-Törökország 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Ivan Kruzliak (szlovák)
Magyarország: Dibusz Fiola, Lang, Szalai A. Nego (Botka, 89.), Nagy, Sigér, Hangya (Holender, 75.) Kalmár (Cseri, a szünetben) Nikolics (Gyurcsó, 64.), Könyves (Varga, a szünetben).
Törökország: Günök Sangare, Demiral, Ozan Kabak, Erkin Tufan (Özcan, 71.), Tekdemir (Ayhan, 88.) Can Kahveci (Yazici, 55.), Calhanoglu, Karaman Tosun (Türüc, 71.).
Gólszerzõk: Sigér (57.), Varga (95.)