Nagyon jó hír érkezett a magyar fejlesztésû teqballal kapcsolatban: hivatalosan is elismert sportág lett a teqball! A Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF) közgyûlésén ugyanis az olimpiai és nem olimpiai nemzetközi sportági szövetségek több mint kilencven százaléka szavazott igennel a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) teljes körû tagságára. Utóbbi már 83 nemzeti tagszövetséggel rendelkezik, és a 2017-ben alapított nemzetközi szervezet a világon eddig a legrövidebb idõ alatt kapta meg ezt az elismerést.
Immár hivatalosan is elismert sportág a magyar fejlesztésû teqball Fotó: MTI/Komka Péter
A magyar innovációt hivatalosan 2014-ben, Budapesten mutatták be. Az elsõ világbajnokságot 2017-ben a magyar fõvárosban rendezték meg, egy évvel késõbb a franciaországi Reims volt a házigazda, tavaly pedig ismét Budapest adott otthont a vb-nek. "Ez a döntés a magyar sportdiplomácia sikere is, amire minden magyar büszke lehet, hiszen 2028-ban reményeink szerint a nyári olimpián együtt drukkolhat az ország a magyar sportért, s bízom benne, éremesélyes magyar teqball játékosokért is" - jelentette ki Gattyán György, a FITEQ alelnöke.