A Bild kiderítette, hogy az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériuma (Stasi) információkat gyûjtött Olaf Scholz jelenlegi német kancellárról. A Stasi évekig megfigyelte Olaf Scholzot és külön aktát vezetett róla a nyolcvanas években.
A jelenlegi német kancellár akkoriban pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ifjúsági szervezetének (Jusos) tisztségviselõjeként, és egyre nagyobb tekintélyû vezetõjeként tevékenykedett. Többször járt az NDK-ban, 1988-ban már a Jusos elnökhelyetteseként.
A Stasi nyugati ügynökei 1978 és 1987 között legalább 19 jelentést állítottak össze róla. Fõleg az aktuális politikai ügyekrõl, például az amerikai nukleáris fegyverek nyugat-németországi állomásoztatásáról vallott nézetei érdekelték õket.