Már javában dúlt a II. világháború, amikor a rengeteg borzalmat tartalmazó hírek közül egy olyan tömeggyilkosságra derült fény, ami a valójában mutatta meg, milyen is a kommunista diktatúra, milyen is a sztálini Szovjetunió. Éppen 78 évvel ezelõtt, 1943. április 13-án a berlini rádió nyilvánosságra hozta a katyñi tömegsírok felfedezését, a szovjet Belügyi Népbiztonság, azaz az NKVD által legyilkolt lengyel hadifogoly katonatisztek holttesteivel.

A németek propaganda célokból hozták nyilvánosságra a vérengzés részleteit, hogy bebizonyítsák a világnak és a nyugati hatalmaknak, milyen is valójában a szovjet diktatúra, és kivel kötnek szövetséget, ha Sztálin mellé állnak. Nem véletlenül jelentette ki Joseph Goebbels: „Katyn az én gyõzelmem.” A világ sokkot kapott, a szovjetek tiltakoztak, és azt állították, hogy a foglyokat valójában a nácik végezték ki 1941 nyarán. Álláspontjuk mellett 1990-ig kitartottak, ám az akkor még létezõ Szovjetunió végül elismerte, hogy a sztálini vezetést terheli a felelõsség a mészárlásért.

Sõt, utólag kiderült, az ezzel kapcsolatos dokumentumokat Hruscsov utasítására vizsgáló Alekszandr Selepin KGB-elnök 1959-ben még javaslatot is tett a meggyilkoltak személyi adatlapjának és dossziéjának a megsemmisítésére. Ez nem történt meg, így ma már pontosan tudható, mi is történt a szovjet hadifogságba került lengyel katonákkal.

Az áldozatok számát nehéz pontosan megmondani, de a legtöbb becslés szerint 22 és 23 ezer közé tehetõ az áldozatok száma

A katyñi vérengzés néven ismert tömeggyilkosságot az SzK(b)P Központi Bizottságának Politikai Bizottsága 1940. március 5-én hozott döntését végrehajtva követték el az NKVD egységei a Szovjetunió területén lévõ hadifogolytáborokban raboskodó lengyel – részben tartalékos – tisztek és fõtisztek ellen. Az áldozatok számát nehéz pontosan megmondani, de a legtöbb becslés szerint 22 és 23 ezer közé tehetõ az áldozatok száma.

Ezzel gyakorlatilag lefejezték a lengyel értelmiséget, hiszen tartalékos állományban jobbára a középosztálybeli férfiak szolgáltak. A katyñi áldozatok között egy parancsnok, két tábornok, 24 ezredes, 79 alezredes, 258 õrnagy, 654 százados, 7 tábori lelkész, 300 orvos, 20 egyetemi tanár, több száz ügyvéd, mérnök és tanár mellett több mint száz író és újságíró, valamint 200 pilóta is volt.

A szövetségesek tudomást szerezve a vérengzésrõl, valamint a valódi tettesekrõl, felelõsökrõl, semmit sem tettek. Magáról a mészárlásról Churchill brit kormányfõ és Roosevelt amerikai elnök is értesült, a szovjetekkel való jó viszony fenntartása érdekében azonban nem emelték fel szavukat. 1944-ben Roosevelt különleges követként megbízta George Earle korvettkapitányt, hogy készítsen beszámolót a katyñi eseményekrõl. Bár a diplomata meggyõzõdött róla, hogy a szovjetek követték el a mészárlást, az elnök elvetette a jelentést.

A sztálini rendszer által elkövetett tömeggyilkosság nemcsak a lengyel hadsereg és a lengyel családok tragédiája, hanem minden olyan közép-európai nemzeté is, amely az azt követõ évtizedekben a kommunizmus alatt szenvedett. Kijelenthetõ, hogy Katyn esszenciálisan jelenítette és jeleníti meg a kommunizmus minden barbarizmusát, embertelenségét és tisztességtelenségét.

A teljes cikket elolvashatja a moszkvater.com portálon.