Vannak olyan történelmi témák, amihez nem tud úgy nyúlni, nem tud róla úgy írni az ember, hogy ne generáljon vitát. Mert mindenki másként látta, másként élte meg az adott eseményt, netán a barikád vagy lövészárok ellentétes oldalán állt. Ám ettõl még írni kell ezekrõl az eseményekrõl, ha másért nem, hát azért, hogy tanuljon, okuljon belõle az utókor.

Ilyen történelmi tény az 1943. január 12-én indított támadás a Vörös Hadsereg részérõl, amely szinte megszüntette a 2. magyar hadsereget. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak: a megfelelõ fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek tízezrei szenvedtek, és vesztek oda a sokszor -40 fokos orosz télben. Százezernél is több magyar veszítette életét hazájától többszáz kilométerre.

Nem kellett volna ott lenniük, nem kellett volna meghalniuk. Ám mielõtt végleg ítéletet mondana bárki, nézzük meg objektíven a 2. magyar hadsereg történetét, amely kiképzettségében és fegyverzetében meglehetõsen vegyes képet mutató 200 ezer katonából áll hadsereg. A német hadvezetés az elsõ perctõl tökéletesen tisztában volt a Magyar Királyi Honvédség a kor modern hadseregeihez képest meglehetõsen gyenge felszereltségével, de úgy gondolták, hogy a német csapatok szárnyainak biztosítására ugyanúgy felhasználhatók lesznek, mint a jobban felszerelt román és olasz hadtestek. Vagy éppenséggel a megszállt területeken képesek lesznek a rendet fenntartani.

A megfelelõ fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek tízezrei szenvedtek, és vesztek oda a sokszor -40 fokos orosz télben     Fotó: wikipedia

A 2. magyar hadsereg esetében különösen rossz volt a helyzet páncéltörõ fegyverek terén, amibõl körülbelül 620 db állt rendelkezésükre, ám ebbõl csak 50 db volt korszerûnek nevezhetõ és megfelelõ tûzerejû. Összesen 184 páncélozott jármûvel rendelkezett, ám ezek között csak 22 db modernnek nevezhetõ német Pz-IV. páncélos akadt. Ehhez jött hozzá a hadsereg csekély motorizált szállítókapacitása: a 2. magyar hadsereg majd teljes ellátása lóvontatta fogatokkal történt.

1942 szeptemberében a hadsereg legyengülve, élõerõben alaposan megfogyatkozva rendezkedett be védelemre a Don partján. A védendõ arcvonal hossza jóval meghaladta a hadsereg létszáma által indokoltat, hiszen 200 kilométeres szakaszon kellett megközelítõleg 100 ezer magyar katonának tartani a frontot, amelyen két, jól megerõsített és felszerelt szovjet hídfõ is volt. Beköszöntött a kõkemény orosz tél, sok volt a fagysérült, a hiányos táplálkozás és fûtés tömeges megbetegedésekhez vezetett, így a magyar sereg anélkül súlyos veszteségeket szenvedett, hogy a szovjetek megindították volna a támadásukat.

Nos, ilyen elõzmények között, hosszas elõkészítés után 1943. január 12-én ?30 °C fokos hidegben indította meg a 40. szovjet hadsereg az Osztrogozsszk-Rosszos hadmûveletet. A túlerõ mértéke élõerõben 2,7:1, tüzérségben 5:1, páncélosokban 1,3:1 volt. A szovjetek újabb és újabb erõket vetettek be, és január 15-re az arcvonal több darabra szakadt, több alakulatot teljesen bekerítettek. A 2. magyar hadsereg szinte megszûnt létezni, hiszen elveszett 120 ezer ember.

A teljes cikket elolvashatják a moszkvater.com portálon.