Már most teljesen megtelt a Kossuth tér, ahol ma délelõtt szentmisét mutat be Ferenc pápa, akinek ez lesz a magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye. A szentmisén mindenki részt vehet elõzetes regisztrálás nélkül. Akik a 25 ezer ember befogadására képes téren nem kapnak helyet, a környezõ utcákban, kivetítõrõl nézve követhetik nyomon az eseményeket.
A szervezõk azt javasolják a résztvevõknek, hogy gyalog vagy tömegközlekedéssel érkezzenek, tekintettel arra, hogy parkolni a környéken nem lehet. A térre tilos bevinni üvegtárgyakat, üvegkulacsot, fémpalackot, termoszt, szeszes italt, kerékpárt, rollert, távirányítható eszközöket. Élõ állat bevitele a jogszabályban meghatározott segítõ és vakvezetõ kutyák kivételével szintén tilos.
A Kossuth téri szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfõ a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselõivel. Az egyházfõ és a vatikáni delegáció repülõgépe a hivatalos búcsúztatást követõen, vasárnap késõ délután indul vissza Budapestrõl Rómába.
Már most teljesen megtelt a Kossuth tér, ahol ma délelõtt szentmisét mutat be Ferenc pápa Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ma 12 óráig le lesz zárva a Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Bank utca - Széchenyi utca - Duna által határolt terület, valamint 14 óráig az Újpest rakpart a Jászai Mari tértõl, a Széchenyi felsõ rakpart a Jászai Mari tér és a Kossuth tér között, valamint az Alkotmány utca, a Honvéd utca, a Szalay utca, a Szemere utca egy-egy szakasza.
A lezárások érintik mindemellett a Stromfeld Aurél út - Apor Vilmos tér - Jagelló út - BAH csomópont - Hegyalja út - Erzsébet híd - Március 15. tér - Pesti alsó rakpart - Markó utca - Balassi Bálint utca - Kossuth Lajos tér útvonalat, majd a VIII. kerületi Szigony utcát és Práter utcát is.
Ferenc pápa elutazásának tervezett idejére, vasárnap 17 órától 18 óráig lezárják a Szigony utca - Baross utca - Illés utca - Korányi Sándor utca - Üllõi út - Könyves Kálmán krt. - Gyáli út - Nagykõrösi út - M5-ös autópálya - M0-s autóút - M4-es autóút - Liszt Ferenc-repülõtér 2. útvonalat.