Úgy tûnik, a mostani pedagógussztrájk, valamint a köré szervezõdõ országos mozgalom melyben a tanárokon kívül a legtöbb szakszervezet, valamint a diákok és a szülõk is aktívan szerepet vállalnak végre célt érhet. Október 5-én, a Pedagógusok világnapján több mint 40 ezer tanár, diák és szülõ tüntetett a fõváros utcáin, de a reggeli élõláncot rengeteg vidéki iskolában is megtartották.
A hatalom is kezdi komolyan venni a mozgalmat, amely az oktatás jövõjéért, a pedagógusok szakmai és anyagi megbeszüléséért zajlik. A végrehajtók, vagyis a tankerületek igazgatói sorra küldték a leveleket a sztrájkoló tanároknak, a levélben a pedagógusok megfenyegetése, nem egy esetben a felmondásuk volt.
Ám a tegnapi nap sem a helyzet normális megoldása felé vitte el a hatalmat, és ma újabb támadásba lendült: a Karinthy Gimnázium 24 pedagógusa kapott levelet a mai nap, a dolog érdekessége, valamennyien részt vettek az október 5-i megmozdulásokban. A blikk.hu megtudta, hogy már azoknak is készül a levél, akik sztrájkoltak, vagy szerepet játszottak az év elején indult polgári engedetlenségi mozgalomnak.
A Karinthy Gimnázium megfenyegetett pedagógusai elmennek személyesen a fenyegetõ levélért péntek reggel Fotó: Facebook
A Karinthy Gimnázium 24 tanárának küldött volna az igazgatón keresztül az elbocsátásra figyelmeztetõ levelet a Külsõ-Pesti Tankerületi Központ, ám a pedagógusok személyesen mennek el holnap érte. Errõl a gimnázium egyik tanára számolt be a közösségi oldalán.
A mai napon a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatóját behívták a Külsõ-Pesti Tankerületi Központba, ahol Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet azzal, hogy azokat adja át a címzetteknek, azaz nekünk, akik tegnap polgári engedetlenségi akcióban vettünk részt. A ma jelen lévõ kollégák az átvételt megtagadták arra hivatkozva, hogy a mi munkáltatónk nem az igazgatónk, hanem Rábel Krisztina tankerületi igazgató. Jeleztük továbbá, hogy holnap, október 7-én reggel 8 órakor elmegyünk a tankerület elé, hogy személyesen tõle vegyük át a levelet. Aki úgy érzi, csatlakozna hozzánk, jöjjön velünk holnap reggel 8 órakor. A cím: 1181 Budapest, Üllõi út 453. Idõpont: 2022. október 7., 8 óra" olvasható a beszámolóban.